Bolondok maratonjaként hirdeti április elsejére szervezett közös futását az Epcos Futóklub. Eredetileg egymás segítése valamint a közös testmozgásért alakuló csapat ezúttal nagyobb fába vágta a fejszéjét, hiszen húsvét első napján könnyed és megválasztható távú kocogásra csábítják a mozgás szerelmeseit.

– A fussatok bolondok ötlete úgy jött, hogy egy kedves ismerősömmel versenyre készülünk. Én a sárvári 6 órás futásra, ő pedig maratont fut. Az ötletelés után a tettek mezejére léptünk. A fussatok bolondok lényegében egy felkészítő futás, melyhez bárki csatlakozhat, akár biciklis kísérőként is – árulta el Porpáczy Tímea a Hungarysport.hu érdeklődésére.

S hogy mitől bolondos a rendezvény? Egyrészt a húsvét, másrészt pedig április elseje miatt, amikor hagyományok szerint a bolondok napját ünnepeljük. A szervezők ezért arra buzdítják a kocogásra érkezőket, hogy nyugodtan készülhetnek vicces öltözékkel, kiegészítővel, ezzel is még családiasabbá téve a rendezvényt.

Az eredeti kiírás szerint a maximális táv a Vas kör. Ez azt jelenti, hogy a Csónakázó tónál gyülekező, majd onnan induló futók tetszik szerinti távot futhatnak. Aki pedig megbirkózna a maratonnal, azok a Csónakázó tó-Bucsu-Narda-Felsőcsatár-Vaskeresztes-Pornóapáti-Nárai-Szombathely útvonalon haladhatnak. A távolság 42 kilométer, de természetesen lehetőség van kisebb távot futni, valamint ugyanezt kerékpárral is teljesítheti, aki szeretné.

Helyszín és időpont:
2018. április 1. – 9 óra
Szombathely – Csónakázó tó

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!