Vasárnap idegenben, szerdán pedig hazai környezetben aratott 3-1 arányú győzelmet a HunGast Haladás élvonalbeli női röplabda csapat. Amennyiben szombat este Gödöllőn is sikerrel járnak Dr. Mucsi Péter tanítványai, akkor a három győzelemig tartó párharcot abszolválják és a második helyen végeznek az alsóházban.

A szombathelyiek mestere elégedett volt a szerdai mérkőzésen tapasztaltakkal és reményét fejezte ki, hogy sikerül átmenteni formájukat szombatra is.

– Nagyon örülök, hogy sikerült győznünk. Igazából a mérkőzés elején, valamint a harmadik szettben hagytuk, hogy ellenfelünk széttördelje a játékot, lassítva a menetet, ezzel kizökkentve minket a megszokott ritmusunkból. Ennek az ellenszerét nehezen találtuk meg. Mivel hetente két mérkőzést is játszunk, ezért várható, hogy a fáradtság mellé pontatlanság is párosulhat. Így fordulhatott elő, hogy ismét hullámvölgybe kerültünk. Azonban ezen sikerült felülkerekednünk és a lányok mindent megtettek a győzelem érdekében. Annak pedig külön örülünk, hogy végre a csapat és a szurkolók is egymásra találtak, nagy összhang volt közöttük, így megkönnyítették a dolgukat.

Meg lehet-e lepni még a Gödöllőt egy új taktikával?

– Nehéz kérdés, hiszen azt mondják, győztes csapaton, taktikán ne változtass. Nyilván készülnek belőlünk, ezért vannak alternatívák. Megnézzük, hogy ki, milyen állapotban lesz a mérkőzés előtt, ennek alapján döntjük el, hogy lesz-e változtatás a taktikában valamint a csapat szerkezetében. Annak azért örülünk, hogy sérültünk nincs, bár betegség miatt Csóka Lili és Anna Wruck sem tudott a hét elején teljes erőbedobással dolgozni, de remélem, hogy szombaton meccsre kész állapotban lesznek.

A Gödöllő elleni két mérkőzés egyik legjobbja kétségtelenül Ajla Paradžik volt, aki támadások építésében és sáncmunkájával is kiemelkedő játékot nyújtott. A center szerint ezúttal is van esélye a szombathelyieknek idegenben.

– Először is nagyon örülünk a hazai győzelemnek, aminek köszönhetően már csak egy sikerre vagyunk a célunktól. A találkozón nagyon jól koncentráltunk, összpontosítottunk a feladatra és próbáltunk minden apró hibát kiküszöbölni. A nyitások terén volt egy kis megingásunk, de ebből is sikerült felállnunk. Véleményem szerint a szerda esti találkozót a védekezésünkkel sikerült megnyernünk, amiért minden csapattársam megérdemli az elismerést. Mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez.

Mit vársz a szombat esti összecsapástól?

– Természetesen győzelmet, hiszen jó hangulatú edzésekkel és pihenésekkel készültünk a mérkőzésre. Ezúttal már nemcsak fizikai, hanem mentális ráhangolódásra is nagy figyelmet helyeztünk. Bizakodó vagyok, hogy sikerül felnőnünk a feladathoz és megörvendeztetjük magunkat és a szurkolókat is egy újabb győzelemmel.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!