A héten elkezdődnek az erős emberek idei szezonális versenyei is, az első nyugati selejtező tétje az országos bajnoki döntőbe jutás.

A HSMA Erős ember nyugat-magyarországi Herkules selejtezőjéből csak a győztes jut a május 1-jei országos döntőbe automatikusan, a 2-3-4-5. helyezett pedig a ,,Nyugat-Magyarország legerősebb embere” versenyen indulhat, ahonnan megszerezhetik még a fináléban történő indulási jogot.

– Győzni megyek Jánossomorjára, mert régen dédelgetett vágyam, álmom, hogy ott lehessek az országos bajnoki döntőben, ahol az ország 12 legerősebb embere mérheti össze tudását. Szeretném Vas megyét képviselni a rangos eseményen! Ez a versenyrészvétel még hiányzik a “polcról”. Könnyű súlyú versenyzőként szeretném elérni ezt a lehetőséget, illetve kvalifikálni magamat a döntőbe. Úgy gondolom, hogy súlyom, illetve erőállapotom erre lehetőséget ad, így bizakodva várom a vasárnapi rajtot – fogalmazott Gadó András, az Orange mobile – Galaxy Fittnes versenyzője, akitől azt is megtudtuk, hogy a nyílt versenyen sem súly-, sem korhatár nem lesz.

A Győr–Moson–Sopron megyei verseny helyszíne Jánossomorja lesz, ahol április 15-én vasárnap 14 órától mérik össze erőiket a ,,nyugati Herkulesek”.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!