Minden szempontból rangadó következik az élvonalbeli futsal bajnokság rájátszásának 5. fordulójában, hiszen az éllovas – és többszörös bajnok – Rába ETO ellenfele a trónkövetelő Swietelsky-Haladás VSE lesz. A győri mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a szombathelyiek az alapszakasz során mindkét alkalommal legyőzték a Rába-parti alakulatot. Ráadásul ez a bravúr csak egyedül Turzó József csapatának sikerült.

A helyzet azonban most más, hiszen a rájátszásban minden mérkőzés számít, így a Haladásnak mindenképpen győznie kell, ha bajnoki döntőt szeretne játszani. Ami még a vasiak mellett szólhat – az alapszakasz eredmények mellett – hogy a Rába ETO a hétvégén Bajnokok Ligája négyes döntőjében kellett szerepelniük, így kevés idejük jutott a pihenésre, a felkészülésre. Mindent összevetve bizonyára egy kiélezett és sokgólos rangadót fog játszani a két együttes.

Rába ETO – Swietelsky-Haladás VSE
2018. április 26. – 18:30
Győr, Egyetemi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!