Rendkívül magas színvonalú, fordulatokban gazdag mérkőzést játszott csütörtök este a Hungast Haladás női röplabda csapat, amely az Extraligába jutásért küzd. A kaposvári összecsapáson pazar formában röplabdázó Marijeta Runjić és Andrea Kalman vezérletével két szettes előnyben voltak a szombathelyiek a legmagasabb osztály ötödik pozíciójában végző hazaiakkal szemben. Aztán jött egy kisebb hullámvölgy, a vendéglátók magukra találtak és jött a feketeleves. Azonban hiba volna azt hinni, hogy csak ennyi van a Haladásban…

– Véleményem szerint remekül kezdtük a találkozót és sokáig szinten is tudtuk ezt tartani, persze nem volt tökéletes a játékunk. Taktikailag jól felkészültünk és amíg a megbeszéltek szerinti forgatókönyvet követtük nem vallottunk szégyent. Sajnos ezúttal sem volt mentes a játékunk a hullámvölgytől, ami elég sokáig kitartott. Ez pedig görcsössé tett bennünket, emiatt még nehezebb volt átlépni az árnyékunkon.

Csalódott az végeredményt illetően?

– Azt azért le kell szögeznünk, hogy ez a csapat renkdívül jó erőkből áll. A kupagyőztes Nyíregyházát vagy épp a Vasast legyőzték, megszorongatták a Békéscsabát is. Nem érdemtelenül állnak az Extraliga 5. helyén. Egyértelmű, hogy a Kaposvár a párharc esélyese, de a célunk, hogy meglepetést okozzunk, emiatt felszabadultabban játszhatunk. A csütörtöki találkozón nem sokon múlt a győzelmünk és azzal is tisztában vagyunk, hogy egy mérkőzést mindenképpen nyernünk kell Kaposváron, ha sikerrel szeretnénk abszolválni a párharcot.

Marijeta Runjić jó játékára vasárnap is szükség lesz

Nézzük kicsit a Haladás játékát is. Mivel tudna többet vagy mást nyújtani a csapat a győzelem érdekében?

– Ami a legfontosabb és a szurkolók is láthatták, a kemény munkánk mostanra érett be. Végre csapatként működünk, remek meneteket produkálunk, elveszett labdákat mentünk meg. Ennek ellenére a Kaposváron nyújtott teljesítményünk valójában 60-70 százalékos volt. Ennél többet is tudunk és biztos vagyok benne, hogy vasárnap mindenki azon lesz, hogy ezt be is bizonyítsuk.

Hungast Haladás – 1.MCM-Diamant Kaposvár
2018. április 29. – 18:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!