Nyugodt szívvel mondhatom, hogy jó Vas megyei lakosnak, sportbarátnak lenni. Igaz, mindezt keserű szájízzel tehetem, mert úgy tűnik, hogy különböző sportágak szövetségei megnehezítik kedvenceinknek való szurkolását. Talán túlzás az ellehetetlenítés, de nézze el nekem a kedves olvasó, a vérbeli vasi sportbarátnak.

Mindenhol azt erőltetik, hogy a szakosztályok, sportágat fejlődnek, amit az elért eredmények alá is támasztanak. Azonban valamiben messze elmaradunk a környező országoktól és ez a sorsolás, a bajnoki fordulók lebonyolításának rendszere. Régen ebben is előrébb tartottunk, hiszen egy futball vagy egy kosárlabda mérkőzést nem tettek azonos időpontra. Így történhetett meg, hogy jó pár évvel ezelőtt a baráti körrel a Haladás győzelmet, a Falco szurkolói között ünnepeltük és mekkora fiesztát rendeztünk, amikor a kosarasok is sikerrel vették az akadályt. Ugyanez megtörtént hasonló forgatókönyvvel, csak épp a körmendi csarnokban kötöttünk ki. Én büszke vagyok arra is, hogy megyénkben két elsőosztályú kosárlabda csapat van és mindkettő meghatározó szerepet tölt be. A többi régió meg örülhet, ha 150-200 kilométeren belül élvonalbeli focit vagy kosárlabdát láthat. Mégsem mondhatom, hogy boldog vagyok és talán osztják a nézetem a szurkolótársaim is.

Amióta a Magyar Labdarúgó Szövetség “tömbösítette” a bajnoki fordulókat bizony óriási problémákat okoz a sportbarátoknak. Elég, ha csak pár szót ejtünk a szombati játéknapról. A Haladásnak minden pontra szüksége van, hogy szóba se kerüljön a kiesés réme. Épp ezért a Puskás Akadémia elleni derbin minden szurkolóra szükség van. Ez az utolsó nyugati vármegye, ahol még élvonalbeli futballt nézhetünk. Egy zalai ismerősöm mindig az orrom alá szokta dörgölni, hogy nekik bizony volt egy bajnokcsapatuk, ami Szombathelynek nem adatott meg. Lehet, de csak a múltból nem lehet megélni. Míg Zalában évek óta várják a feltámadást, Vas megyének meghatározó szerep jutott az “MB1”-ben.

Aztán nézzünk a naptárra is, mert a Haladás 17 órától lép pályára, míg a Falco eredetileg 18 órás kezdettel fogadta volna az Alba Fehérvár együttesét. Ez is rangadó a javából, hiszen az ezüstérmes pozícióra hajt mindkét csapat. A két vasi egyesület (Haladás és Falco) vezetősége minden követ megmozgatott az időpontok változtatásáért, elvégre szükség van a buzdító szóra mindkét helyszínen. A szövetség pedig – úgy tűnik – nem teljesen partner ebben, hiszen régen péntektől vasárnapig pattogott a labda, sportágtól függetlenül.

Itt is, ott is szükség lesz a szurkolókra…

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Falco, Körmend kosárlabda csapatai mellett a zöld-fehér labdarúgókon túl van egy élvonalbeli röplabda együttes is, akkor borítékolható, hogy felfordulás lesz annak az élete, aki részt szeretne venni az összes, elsőosztályban szereplő vasi csapat mérkőzésén. Ráadásul egy árva betűt sem ejtettem a répcelaki tekecsapatról vagy a szombathelyi vízilabdázókról. A hely és idő rövidsége miatt elnézést kérek tőlük…

A hétvége csemegéi:

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Puskás Akadémia FC
2018. május 5. – 17:00

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Alba Fehérvár
2018. május 5. – 19:00 (eredetileg 18 óra szerepelt a kiírásban – a szerk.)
(az Egis Körmend szabadnapos)

Hungast-Haladás – 1.MCM-Diamant Kaposvár
2018. május 6. – 18:00

(Pungor Csaba írása)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!