ITT már megírtuk, hogy háromszor legyőzte az AVUS OB I-es csapata a szegedieket, s ezzel magabiztosan kiharcolta, hogy az első osztályban maradjon.

– Az elején nagyon jól védekeztünk, elmentünk 6-1-re, abszolút uraltuk a meccset. Szerencsére végig a mi kezünkben volt az irányítás, 1 percig sem merült fel, hogy kikaphatunk. Nem játszottunk igazán jól, de simán nyertünk, amit kellett, azt teljesítettük – fogalmazta meg tapasztalatait a szegediek elleni győztes meccs után Takács Kristóf.

Az AVUS kiváló játékosa már előretekint, amikor azt mondja, hogy szerinte a tatabányai párharc nagyon kemény lesz, mert biztosan bosszantja az ellenfelet, hogy oda-vissza kikaptak az AVUS-tól. Matajsz Márk vezetőedző tanítványai egy pár nap pihenőt kaptak, de időközben már elkezdték a felkészülést a 13-14. helyért vívott meccsre, merthogy a szombathelyiek szeretnénk elérni a jobb pozíciót

Erre pedig minden esélyük megvan, hiszen Matajsz Márk csapata idegenben és Szombathelyen is legyőzte Zantleitner Tamás ,,fiait”, így már csak egyetlen győzelem szükséges a 13. hely megszerzéséhez. Az első találkozót május 12-én, szombaton 17 órakor rendezik az AVUS uszodájában.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!