Videoton – Haladás 3-0 (1-0)

Haladás: Király – Schimmer (Polgár 64′), Wils, Kolcak, Németh Milán – Grumic, Kovács L. – Kiss T., Rácz (Németh Márió 57′), Halmosi (Pinte 67′) – Williams
Csere: Rózsa – Mészáros, Medgyes, Jancsó.
Vezetőedző: Michal Hipp

Videoton: Kovácsik – Nego, Vinicius (Tóth B. 88′), Fiola, Stopira(Tamás K. 87′), Kovács I., Pátkai, A. Hadzic, Varga J., Nikolov, S. Scepovic (M. Scepovic 76′).
Csere: Tujvel – E. Hadzic, Huszti, Szolnoki.
Vezetőedző: Marko Nikolic

Gólszerző: Nikolov, Nego, Pátkai
Kiállítva: Kovács L. (Haladás)

Sok szombathelyi szurkoló optimistán várta a Videoton elleni mérkőzést, hiszen a PAFC elleni győzelem nagy löketet adott a Haladásnak. Azonban már az első perctől kezdve alárendelt szerepelt játszottak a vasi labdarúgók. Sokáig még a félpályát sem tudták átlépni és a 90 perc alatt csak két helyzetet tudtak felmutatni. Ezzel szemben a bajnokesélyes többször tesztelte Királyt és nemcsak lesgólokat, hanem érvényes találatokat is jegyeztek Kovács Istvánék. Ezzel pedig nagyon simán lépték le a szombathelyieket, akik a következő fordulóban az Újpestet fogadják.

90+1′ – …és itt a vége!

90′ – Egy perc lesz a ráadás…

88′ – Vinicius pihenőt kapott és a helyére Tóth Bence érkezett.

87′ – Tamás Krisztián is pályára lépett.

85′ – Itt a kegyelemdöfés: Nego adott középre és ezúttal is mindenki előtt elment a labda, majd PÁTKAI MÁTÉ érkezett a hosszú oldalon, aki bepasszolta a játékszert a kapuba. 3-0

79′ – Kiss Tamás okozott zavart a Vidi védelemben. Viniciust szerelte, majd egy az egyben vihette kapura, de lövését a kapus hárította. Ebben bizony több volt!

76′ – Scepovic csere a pályán. Marko érkezik, míg Stefan kap pihenőt.

74′ – Nagyon nyom a Videoton, de Nego önző volt és nem passzolt, pedig két társa is előnyösebb helyzetben volt. Ez nem a Hali napja úgy tűnik.

70′ – Kovács Lóránt csúszott hátulról Hadzic lábára, aki felpattanva visszalökött. Mindketten sárga lapot kaptak, de a szombathelyi szűrőnek már volt egy ilyen kártyája, így a kiállítás sorsára jutott.

69′ – Scepovic és Király összecsapását a szombathelyi kapus nyerte, pedig a fehérvári támadó 7 méterről próbálkozott. Óriási mentés volt!

67′ – Utolsó cseréjét is kihasználta Michal Hipp: Halmosit Pinte váltja.

66′ – Ismét egy Vidi kontra, Hadzic lövése pattant szögletre. A
sarokrúgást Nikolov adta középre, de Kolcak kifejelte a játékszert.

64′ – Schimmer Szabolcs megsérült, a folytatásban Polgár látja el a jobb bekk szerepkörét.

62′ – Nagyon úgy tűnik, hogy ez eldőlt. LOIC NEGO kapott egy nagyszerű kiugratást a jobbösszekötő helyén, aki levette a labdát és a kimozduló kapus mellett a hosszú sarokba tüzelt. 2-0

59′ – A másik Kovács – Lóránt is sárga lapot kapott, aki visszahúzta ellenfelét.

57′ – Rácznak ma nem ment jól a játék, Hipp mester le is cserélte őt. Németh Márió folytatja a helyén.

56′ – Grumic lőtt kapura, igaz jócskán tévedett, de az első komolyabb lehetősége volt a szombathelyi együttesnek.

54′ – Kovács István buktatta ellenfelét, így a középpályás is besárgult.

53′ – Vidi kapufa. Jobb szélrő végezhetett el a fehérvári csapat szögletet, a beadást a keresztlécre bólintotta Vinicius.

52′ – Rácz veszítette el a labdát, majd 10-12 méteren húzta vissza Negót, így a fiatal játékos is sárga lapot kapott Kassaitól.

50′ – Továbbra is inkább a Videoton irányítja a találkozót, a Haladásnak eddig nem termett babér és ha így marad, akkor pont nélkül zárja a fordulót a szombathelyi együttes.

46′ – Folytatódik a mérkőzés.

45′ – Vége az első játékrésznek.

42′ – Kovács Lóránt végzett el egy szabadrúgást, a beívelésére Grumic érkezett és fejelt az égbe, de közben már a magasban volt az asszisztens zászlaja… Les!

39′ – Vidi-ziccer: Scepovic iramodott meg a jobb szélen, középre adott, ahol Pátkai érkezett. A középpályás talpa alatt csúszott el a labda, pedig Király kiszolgáltatott helyzetben volt. Ezt megúsztuk…

34′ – Williams szerzett labdát, majd szöktette Kovács Lórántot, aki ahelyett, hogy vezette volna a játékszert, vagy leadta volna Kiss Tamásnak pocsék lövést eresztett meg.

32′ – Ismét ellenakciót vezethetett volna a Hali, de Fiola elkésett becsúszásával megakadályozta Kovácsot a veszélyhelyzet kialakításában. A védő sárgát kapott, a pontrúgás viszont egy védő fejét találta meg.

29′ – Éledezik a Hali és próbál támadást vezetni, azonban sok, apró hibát vétenek a játékosok, így két gyors, de veszélytelen ellentámadást vezetett a Vidi.

27′ – Varga József rúgta le Kovácsot, ezért a tarfejű játékmester is besárgult.

25′ – Király Gábor kapott sárga lapott, a játékvezető szerint reklamálásért. Csak azt nem vette észre a sípmester, hogy a lesen kiugró Nego bőven sípszó után lőtte el a labdát, amiért a Videoton védőjének elfelejtett figyelmeztetést adni.

23′ – Vinicius fejelt kapu fölé, miután a Videoton sarokrúgást végezhetett el. Sajnos ezen a mérkőzésen eddig semmi sem sikerül a Haladásnak.

22′ – Kovács István végzett el egy szabadrúgást, de ez a kísérlet nagyon gyenge volt. A labda érintés nélkül pattogott a játéktéren kívülre.

19′ – Itt a mérkőzés első gólja. Stopira adott középre, a labda mindenki előtt elment, NIKOLOV BOBAN pedig 2 méterről továbbította a kapuba. 1-0

17′ – Halmosi szerzett labdát és indult volna az ellenakció, azonban Kovács Lórántot buktattát – Kassai első nagyobb tévedése, ugyanis elmaradt a sárga lap!

14′ – Kovács került a földre, a volt szombathelyi játékmester Kiss Tamás buktatta egy sárga lapért cserébe.

9′ – Nikolov került a földre Halmosi jóvoltából – szabadrúság a Vidinek.

5′ – Kovács István végzett el pontrúgást a jobb szélről, a védők tisztáznak, ráadásul Stopira szabálytalankodott. Jöhet a Hali…

2′ – A Videoton egyből nekiesett a Haladásnak. A vendégek tudatosan átadják a területet a bajnokesélyesnek és kontrákra helyezkedett be.

1′ – Itt a kezdő sípszó!

16.55 – Szombathelyi zöld-fehér gólokban gazdag sportos estét kívánunk minden kedves olvasóinknak. Ezúttal a Szombathelyi Swietelsky-Haladás Felcsúton, a bajnoki címre is esélyes Videoton ellen lép pályára. Szurkoljunk Michal Hipp csapatának, hogy ezúttal is ponttal, pontokkal zárják az estét Halmosiék.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!