Országos Diákolimpiai döntőt rendeztek judó szakágban Szombathelyen, az új Haladás Sportkomplexumban. A megmérettetésen a Diák C és ifjúsági korú versenyzők léptek tatamira az érmes helyek megszerzésének reményében. A szervezés kiváló volt, amelyet az ország különböző pontjairól érkező sportolók és hozzátartozóik is megerősítettek. A vasi megyeszékhelyre jöttek judókák Szekszárdról, Siklósról és a fővárosból is. Ráadásul hazai környezetben lépett szőnyegre a Haladás VSE és a Savaria SK versenyzői is. Kránitz Emília, Gadó Dominik és Part István is remek formában volt, melyet felkészítőjük, edzőjük is megerősített.

A rendezvény házigazdája és főszervezője Antóni Zoltán is meg volt elégedve a színvonallal valamint az érdeklődők számával is.

– Öt tatamin került lebonyolításra ez a diákolimpiai döntő, amelyben két korosztály – a diák c és az ifjúsági korú fiatalok – mérhették össze erejüket. Előbbi az első olyan korcsoport, amelyben versenyezhetnek az ifjú cselgáncsozók, míg az idősebbek között serdülők is indultak. Az előnevezés bíztató volt, hiszen 350 jelentkezés futott be és látható, hogy a lelátó is megtelt erre a nagyszerű sportrendezvényre. Délelőtt a diák c, míg délután két órától az ifjúsági judókák csaptak össze – fogalmazott Antóni Zoltán főszervező.

A szakember hozzátette, hogy októbertól már a diák B és A korcsoport számára országos bajnokságot rendeznek, ahol egyesületi és nemcsak iskolai szinten versenghetnek a sportolók.

A rendezvény kapcsán Bokor Zsolt, a Haladás ügyvezetője is optimistán nyilatkozott.

– Ennek a csodálatos létesítmény sokoldalúságát mutatja, hogy milyen sok sportág képes bemutatkozni. Szakmai vezetőként kiemelt feladatunknak érzem, hogy a Haladás Sportkomplexumot minél színesebb és komoly tartalommal, sportrendezvényekkel töltsük meg. Továbbá a cselgáncs szakosztályunkat szintén az ország élvonalához szeretnénk emelni, amelyben kiváló munkát végzett és végez az Antóni család. Nekik köszönhető, hogy ez a nívós diákolimpiai döntő idekerülhetett Szombathelyre. Ha pedig a jövőbe tekintünk, akkor elmondhatom, hogy januártól teljes jogú tagja a Haladásnak a cselgáncs szakosztály is, amellyel komoly terveink vannak – zárt gondolatait Bokor Zsolt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!