Az országos bajnokság vasi futama a városmarketing szempontjából is kiváló, hiszen több ezer embert érdekelt a péntek esti díszrajt, illetve a Fő téren felsorakozott versenyautók serege.
Molnár Miklós alpolgármester és Markó Tibor főszervező is elmondta sportoldalunknak, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei Iseum rallye is nagyon látványos és izgalmas versenynek ígérkezik, aztán azt is hozzátették, hogy a 2019-es folytatásban is bíznak.

Az Iseum Rallye egyébként a kvalifikációs futammal péntek délután kezdődött meg. Az idei országos bajnokság harmadik futamának felvezető eseményen a mezőny első tizenöt párosa csatázott egymással a Söptei úti rallye katlanban, a miniverseny arról döntött, hogy melyik páros választhat magának először rajtpozíciót a szombati napra. A csapadékos időjárás alaposan megváltoztatta a körülményeket, ezzel szintén számolnia kellett az élmezőnynek.

A kvalifikáción végül a remekül versenyző Turán Frigyes, Bagaméri László kettős volt a leggyorsabb, megelőzve az elmúlt két futamon győztes Hadik András – Bacigál Igor, valamint a harmadikként zárt Balogh János – Szőke Tamás egységet.

 

A kvalifikáció végeredménye:
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyndai i20 R5) 3:15,0, 2. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) 3:17,3, 3. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) 3:18,3, 4. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) 3:19,3, 5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyndai i20 R5) 3:19,7, 6. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) 3:19,8.

Turán Frigyes és Bagaméri László az i20-as, R5-ös Hyndai-al tehát optimistán várhatja a szombati rajtot. Az élen végzett egységek rajtsorrendet választottak a rajtceremónia helyszínén.

 

 

Az Iseum Rallye péntek esti rajtceremóniáján utcabáli hangulatot idéző, látványelemekkel tarkított bulin mutatkozott be valamennyi résztvevő az autósport szerelmeseinek, majd az autóversenyzők és navigátoraik elmondták a bajnoki futam előtti várakozásaikat is. A riportok közben Illés Károly alpolgármester köszöntötte a városunkba érkező versenyzőket és a szakértő közönséget.

Érdekesség, hogy a városvezetés idén is beengedte az autócsodákat a Fő térre és így kézzel fogható közelségbe kerülhetett mindenki a sok száz lóerővel. A Rallye2, az ORC és az ORB párosai és versenyautóik a város főterén sorakoztak fel.

 

 

Amikor pedig Önök ezeket a sorokat olvassák, szombat délelőtt már meg is kezdődött az éles futam. Két helyszínen, összesen hat gyorsaságit teljesítenek majd az egységek. Az érdeklődőknek a Penta Rallye Katlan és a szelestei szakasz felé érdemes venni az irányt, ahol reggel 9 órától délután 4-ig szinte folyamatosan érkeznek majd az autók. Az Iseum Rallye majd vasárnap további négy szakasszal zárul.

A rallye valamennyi etapja Szombathely Megyei Jogú Város támogatásának köszönhetően ingyenesen megtekinthető, a legfontosabb eseményekről, a verseny állásáról sportoldalunk folyamatosan beszámol.
3, 2, 1 és start!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!