Az 1. nap történéseit ITT foglaltuk össze, most jöjjenek a mai események!

7. gyorsasági szakasz: alig kezdődött el az Iseum Rallye vasárnapi programja, máris vezéráldozatot hozott a verseny. A farkaserdei szakaszon (GY7) Turánék még versenykörülmények között jöttek le a pályáról, Hadikéknak viszont már ugyanez nem sikerült. A gyorson kitört az autójuk kereke, sőt a Ford egész hátsó része elment. A páros a mögöttük érkezőket – érthető okokból – feltartotta, ezért több páros megállapított időt fog kaott erre a szakaszra. A műszaki mentést követően a viadal folytatódott, Hadikék viszont kiszálltak, leadták a menetlevelüket – tudósított a savariarallye.hu.

Hadikék balesete miatt öt páros is megállapított időeredményt kapott a farkaserdei szakaszon, így a vasárnap reggel győztese egyértelműen Turán Frigyes és Bagaméri László volt, akik még élesben tudtak lejönni a pályán. Turánék előnye ezzel szűk húsz másodpercre nőtt a második Kazár, Tóth és bő húsz másodpercre a harmadik Vincze, Farnadi egységgel szemben.

A GY7 eredménye, Farkaserdő/1, 15 km
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 8:01,7
2. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +8,3
3. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +8,3
4. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +8,3
5. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +8,3
6. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +8,3

8. gyorsasági szakasz: Turánék egy pillanatra sem nyugodhattak meg. Az Iseum Rallye leghosszabb szakaszán ugyanis óriásit autózott Vincze Ferenc és Farnadi Ágnes. 12.5 másodpercet vertek a szintén remekül teljesítő Ranga, Holczer duóra, és további nyolc tizedet a harmadikként zárt Bútor, Tagai egységre. Balogh, és az élen álló Turán közel egyforma időt autózott, hatodikként pedig Kazárék zárták a gyorsaságit.

Összetettben így újra nyílt lett az esztendő első murvás versenye: Turánék előnye 7,7 másodpercre csökkent Vinczéékkel szemben.

A GY8 eredményei, Hosszúpereszteg/1, 22,5 km
1.Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) 13:35,7
2. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +12,5
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +13,3
4. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +13,5
5. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) +13,8
6. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +14,7

9. gyorsasági szakasz: Turán Frigyes újra megszilárdította az előnyét az őt üldöző Vincze Ferenccel szemben, Ranga Péter viszont előzött. A második farkaserdei (GY9) szakaszon Turán, Ranga, Velenczei volt az első három sorrendje, utánuk Balogh, Vincze és Bútor ideje volt a legjobb. Összetettben ezzel az élen álló páros ismét szűk húsz másodpercre gyarapította az előnyét.

A GY9 eredményei, Farkaserdő/2, 15 km
1.Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 7:53,2
2. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +6,2
3. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hynday i20 R5) +8,9
4. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +11,1
5. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) 11,9
6.Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +12,2

A 10. gyorsasági szakasz: az egész hétvégén kiválóan versenyzett, így megérdemelten nyerte meg a szezon harmadik futamát a Turán Frigyes és Bagaméri László (Hyundai i20 R5). A kettős a szombati nap után közel tíz másodperccel vezetett, amit vasárnap tovább gyarapítottak. Az �ezüst viszont óriási csatában dőlt el: Vincze Ferenc és Farnadi Ágnes csupán 1,1 másodperccel volt gyorsabb a harmadikként zárt Ranga Péter, Holczer Dániel kettőssel szemben – tudósított a savariarallye.hu.

Utóbbiak egyébként kiváló napot zártak, a hatodik helyről léptek fel a dobogóra. A pódiumra Kazár Miklós és Balogh János kapaszkodott még fel. Izgalmas csatát vívott tehát az élmezőny a Szombathely környéki pályákon, amely Turánék győzelmével zárult.

A GY10 eredményi, Hosszúpereszteg/2, 22,5 km
1.Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 13:23,5
2. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +2,2
3. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hynday i20 R5) +5,4
4. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +6,3
5. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +7,4
6. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +9,2

Az Iseum Rallye nem hivatalos végeredménye:
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 1:13:32,9

A győztessel a célban beszélgettünk.

2. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +31,9
3. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +33,0
4. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +48,5
5. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +54,9
6. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +58,3

A célceremónia nagy ünneplést hozott, a dobogósok boldogan pezsgőztek, a díjakat és serlegeket dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke adta át a pilótáknak és a navigátoroknak.

 

 

Szombathely újra kiváló élményt adott a helyi és a környékben élő autósport-szerelmeseknek. Jövőre, Iseum Rallye ugyanitt!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!