A hét utolsó napján megszállták a tehetséges szépségek és sportolók a Kámoni Arborétum épületét, hogy az est végét megkoronázzák. Egy nem mindennapi Fashion-show-val. Gyulai Anikó ezúttal nemcsak tervezőként, hanem sokoldalúságát bizonyítva szervezőként, rendezőként és kivitelezőként is megcsillogtatta tudását.

A tehetséges fiatal lányok és urak egész nap keményen dolgoztak, hogy a közönség egy nyugati színvonalú divatbemutatót kapjanak, ahol nagy hangsúlyt kapott a megjelenés és a környezet is. A szemet kápráztató ruhaköltemények mellett bizony kacér pillantásokat is kaphattunk a modellektől és természetesen a sportolóktól is.

Szombathely négy egyesületéből érkeztek sportolók valamint ott voltak a kifutón a Westside TSE táncosai is, hogy egy teljesen új oldalukról mutatkozzanak be. S bár utólag elárultak az urak, hogy nagyon szokatlan volt a kifutón felvonulniuk, ennek ellenére élvezték minden egyes pillanatát a rendezvénynek.

A hosszas előkészület és főpróbát követően 18 órától indult a divatbemutató és közel két órán keresztül több epizódra bontva gyönyörködhetünk. Az utcai trend mellett nem maradhattak el az alkalmi és a fürdőruhás blokk sem. Közte pedig a szombathelyi sportolók is feszítettek, vagy ha a helyzet úgy kívánta megszabadultak néhány kiegészítőtől.

A fináléban azt estén részt vevő modelleket követően vastaps köszöntötte Gyulai Anikót is, aki rendkívül magasra helyezte önmagának a lécet, ha újabb Fashion-show tervezésére szánja el magát. A ruhák ugyanis formabontók, merészek és ennek megfelelően a környezet valamint a fények játékával sokkal látványosabbra sikeredett, mint bárki gondolta volna.

A rendezvényt követően Márkus Gábor a Swietelsky-Haladás VSE futsalosa és Hajmási András az AVUS vízilabdázója mosolyogva osztották meg tapasztalataikat.
– Rendkívül furcsa volt ebben a szerepben megjelenni a nézők előtt. Igyekeztünk minél kevesebb hibával segíteni a show sikerességét, valamint kihozni magunkból a maximumot. Utólag visszatekintve rendkívül szórakoztató volt, hogy kipróbálhattuk magunkat modellként, de a magam részéről inkább maradok a focipályán – mesélte nevetve Márkus Gábor.

A Magyar Kupa győztes futsaloshoz hasonlóan az AVUS remek vízilabdázója sem tervez karriermódosítást, ugyanakkor átélhette a kifutók világának nehéz pillanatait is.
– Kívülről biztos egyszerűnek tűnhetett a feladatunk, de bevallom férfiasan, jobban izgultam, mint bármely mérkőzésünk előtt. Törekedni kell arra, hogy ne hibázz és a begyakoroltak szerint járj el. Egyébként vízilabdázóként a mérkőzés alatt is sokan néznek, de ezt a találkozó hevében nem érzékeljük úgy, mint itt a kifutón. Remek érzés, de ugyanannyira félelmetes is – osztotta meg tapasztalatait Hajmási András.

A Fashion-show végén percekig tartó vastaps köszöntötte a modelleket, majd a divatbemutató ötletgazdáját és kivitelezőjét Gyulai Anikót. Ezt követően könnyed beszélgetéssel zárult a nap és nem maradhatott el a közös szelfik készítése sem, amelyre a sportolók készségesen álltak rendelkezésre.

A Fashion-show modellként részt vett: Németh Adrienn, Varga Réka Leona, Baranyai Lara, Kovács Dorina, Virág Viola, Molnár Flóra, Kardos Petra, Hosszú Ramóna.

Sportolók:
Falco: Bereczki Márk, Dokmanovic Milán
Szombathely Crushers: Májer László, Horváth János, Gálos Márk, Bökfi Kornél
Swietelsky-Haladás VSE: Markus Gábor, Sipos Gergő.
AVUS: Hajmási András, Juhász Máté, Kurucz Barnabás.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!