-Idén is csatlakozunk Keszi Zoltán (Miklósi Sasok) által Budapesten, a Hősök terén megrendezett ,,Sporttal a drog ellen” elnevezésű figyelemfelkeltő megmozduláshoz, ezzel újból célba vettük a különböző sportágak ismertségét, hogy népszerűsítsük a fiatalok körében a sportot, az egészséges életmódot, szembeállítva azokat a drogfogyasztás káros hatásaival – tájékoztatta sportoldalunkat a többszörös világ- és Európa-bajnok, Horváth Győző.

Szombathelyen második alkalommal szeretne utcára vinni egy küzdősport-foglalkozást Horváth Győző és csapata. A közismert harcostól megtudtuk, hogy bemelegítéssel, nyújtással, felvezetett technika begyakoroltatásával vonják majd be az érdeklődőket.

– Célunk a küzdősport népszerűsítése és ezen keresztül a szombathelyi polgárok, főleg a leginkább veszélyeztetett korosztály, a fiatalok figyelmének ráirányítása a sportra, a mi sportágunkra, az egyesületeknél történő rendszeres sporttevékenység folytatására. Szerintünk a sportolás akár verseny-, akár hobbiszinten egy egészséges, az élet minden területén hasznos hatásokkal bíró alternatíva a manapság oly divatos tudatmódosító szerekkel és a hozzájuk tartozó züllött, céltalan, esetenként bűnöző és önpusztító életmóddal szemben – fogalmazta meg a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány céljait Horváth Győző, aki szívesen tenné rendszeressé a nyílt edzéseket is.

Győzőék tavaly megfogalmazott hitvallásuk nem változott, továbbra is hisznek abban, hogy a gyermekek jelentik a jövőt, ezért, mint mondják, meg kell tanítani őket a jóra, meg kell mutatni nekik mindazt a szépséget, ami az életben és a sportban is rejlik és meg kell tenni mindent azért, hogy a kábítószerek helyett a sport legyen a szenvedélyük.

A 1,5-2 órás bemutató során Horváth Győző barátai, a brazil jiu jitsu-t űző Fábián Balázs által vezetett sportemberek, a szombathelyi karatékák kiválóságai, így Gál Róbert és Gál Enikő, tehát a Leo Karate Do SE fiataljai, aztán a soproni kravmagások mellett Nemesi Ildikó fitnesz csoportja, Mélykuti Árpád crossfitt csoportja, a hobbistáktól Szolyák Tiborék, valamint a thai boxos hobbisták és a Haladás VSE tehetséges ökölvívói is aktívan közreműködnek.

Az eseményről nem hiányozhatnak idén sem a Vas megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai, akik a drogokról tartanak majd felvilágosító előadást.

Annak ellenére, hogy még mintegy 3 hét hátravan az eseményig, sok egyesülettel még egyeztetnek a szervezők, de már érkeznek a felajánlások. Az Öntöde Fitnesz Club mellett már a Szombathelyi Repülőklub is arról értesítette a szervezőket, hogy támogatja az eseményt, ők a hátrányos helyzetű embereknek sétarepülést ajánlottak fel. Mintegy 15 fő részére szervezendő, minden bizonnyal felejthetetlen élményt a június 17-i sporteseményt követő héten, a Hátrányos helyzetű sportolókért alapítvány segítségével bonyolítják le.

A szervezők mindenkit, kicsiket, nagyokat sportolókat, sportegyesületeket, valamint fogyatékkal élőket is szeretettel várnak a Csónakázó tó fitnesz parkjához június 17-én, vasárnap 15 órától.

Az eseményt a Miell Quality támogatja.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!