A labdarúgó világbajnokságon óriási a tét, ráadásul, ha a házigazda csapatnak vagy a tagja, akkor fokozottan igaz ez. 

Ilja Kutepov és az orosz válogatott ugyan elvérzett Horvátország ellen büntetők után, így nem jutottak be az elődöntőbe, a “Szbornaja” védője azonban megmutatta, hogy ők mindent megtettek a győzelemért. 

A Szpartak Moszkva játékosa egy ütközés után csúnya sérülést szenvedett már az első félidőben, ám így is végigjátszotta a maratoni, 120 percesre sikeredett összecsapást.

Nem lehetett kellemes így futballozni. Fotó: The Sun

Oroszország így is erőn felül teljesített az idei viadalon, hisz a negyeddöntőig talán senki nem várta őket, ám erőszakos, elsősorban a kemény védekezésre épülő játékuk eljuttatta őket idáig, ráadásul túljutottak Spanyolországon is, amelyre méltán lehetnek büszkék.

Ugyanakkor nem ez lesz az egyetlen dolog amire emlékezhetünk majd az oroszoktól a világbajnoksággal kapcsolatban, – és nem, itt most nem a csinos orosz hölgyekre gondolunk – hisz két olyan gólt is szereztek, amely ott lehet a TOP 10-ben.

A végére azért mégis mutatunk egy csinos orosz szurkolóhölgyet is, mivel tagadhatatlanul emelik az esemény színvonalát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!