Bronzérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban. A magyarok kedden a 16 között 45-34-re verték a japánokat, majd a verseny szerdai folytatását is jól kezdték, 45-43-ra nyertek a németek ellen. Az elődöntőben viszont 45-42-re kikaptak az olaszoktól, akiket bő egy hónapja legyőztek az újvidéki Európa-bajnokság döntőjében.
A harmadik helyet a magyar csapat magabiztos vívással harcolta ki: 45-36-ra bizonyult jobbnak Georgia válogatottjánál. Az első hat asszóban fokozatosan növelte előnyét a Szilágyi, Szatmári, Gémesi hármas, így az utolsó kör előtt 30-16 volt az állás. Ezután Gémesi egy tussal kikapott, Szatmári döntetlent hozott össze, végül Szilágyi és Sandro Bazadze 40-27-ről kezdte meg a párharcát. Könnyűnek tűnt a befejezés, de nem az lett: a kétszeres olimpiai bajnok magyar kardozó sokáig nem találta a ritmust, Bazadze megérezte a lehetőséget és már 8-2-re is vezetett. Végül azonban Szilágyi eljutott 45-ig, és még maradt kilenc találat az előnyből. Decsi Tamás a bronzmérkőzésen nem vívott.
A kardválogatott a magyar küldöttség első érmét szerezte a múlt csütörtökön kezdődött és péntekig tartó világbajnokságon.
Az aranyérmet – címüket megvédve – a dél-koreaiak nyerték.

Eredmények (a vb honlapjáról):
férfi kard csapatverseny:
————————-
a 3. helyért:
Magyarország-Georgia 45-36
további eredmény:
döntő:
Koreai Köztársaság-Olaszország 45-39

korábban:
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-43
Olaszország-Oroszország 45-31
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-38
Georgia-Irán 45-37
elődöntő:
Olaszország-Magyarország 45-42
Koreai Köztársaság-Georgia 45-34
keddi eredmény, a 16 között:
Magyarország-Japán 45-34

A végeredmény: 1. Koreai Köztársaság (Gu Bon Gil, Kim Jung Hvan, Kim Jun Ho, Oh Szang Uk), 2. Olaszország (Enrico Berre, Luca Curatoli, Aldo Montano, Luigi Samele), 3. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!