Már többször beszámoltunk a Szombathelyi Futóklub szenzációs teljesítményéről. A kezdetben csak néhány fővel indult, mára mozgalommá vált a közösségi oldal segítségével. Pátkai Attila a csoport megálmodója és társai rendszeresen újabb ötleteken dolgoznak, amelyeket aztán létszámtól függetlenül megvalósítanak. Így volt ez az Éjszakai Futással is, ezen a hétvégén pedig egy kisebb kirándulással egybekötött testmozgásra várták a sport szerelmeseit.

A vasárnap délelőtti gyülekezést a Király Sportcentrumnál tartották, ahonnan elstartolt a mezőny. A cél a Jáki templom meglátogatása volt, természetesen a távolságot futva tették meg a sportemberek. Mivel teljesen nyílt csoportról van szó és semmilyen kötelezettséggel nem járt, így a kocogókhoz menet közben is lehetett csatlakozni. Ráadásul aki rövidebb távot akart futni, annak sem kellett szégyenkeznie. A lényeg, az egészséges életmód és a testmozgás népszerűsítése.

Akadtak persze olyanok is, akik ezt a 21,8 kilométeres távot már felkészülésnek használta fel. Többen ugyanis félmaratonra edzenek, így a Jáki templomig tartó távolság – a kisebb emelkedővel – valóban remek alternatívát nyújtott. A meleg idő miatt a társaság Náraiban megpihent, majd jókedvűen érkeztek meg a célállomáshoz. Természetesen jutott idő a fényképek elkészítésére is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!