Június végén még annak örülhettünk, hogy Kajáry Tibor és Vaspöri Gábor a master kontinensviadalon bizonyították tehetségüket. Előbbi ezüst, míg utóbbi aranyérmet szerzett saját súlycsoportjában. A két szombathelyi versenyző azonban nem ünnepelhetett sokáig, hiszen augusztus végén már Spanyolországban volt jelenésük.

Idén nyáron ugyanis Barcelona adott otthont a masters világbajnokságnak, ahol szintén elindultak a súlyemelők. Nagy reményekkel érkeztek a katalán fővárosba és keményen készültek a megmérettetésre, hiszen itt – ellenben az Európa-bajnoksággal – sokkal több nagyágyú jelent meg, emelve a színvonalat, valamint a súlyokat.

– Augusztus 23-án autóval indultunk a fővárosba vaspöri Gáborral és már a repülőtéren meglepetés várt ránk, hiszen több mint két órás késéssel indult a gépünk. Ez azt is jelentette, hogy csak az éjszaka közepén tudtunk lefeküdni aludni. Másnap délelőtt már mérlegelés várt rám és 11 órától már versenyeznem kellett az M35-ösök 77 kilogrammosok súlycsoportjában – emlékezett vissza Kajáry Tibor, akinek mezőnyében 15 versenyző indult.

– Gáborral kiszámoltunk, hogy hány fogás kell nekem a kezdő fogásig. A szakításban először 110 kg volt, majd 113 és 116 kg következett. Ebben a fogásnemben harmadik voltam, a mögöttem álló versenyzőt 2 kilogrammal előztem meg. Lökésben már számolgatni kellett. A 135 kiló – amennyiben sikerül – biztosan bronzérmes leszek. Szerencsére sikerült, így jöhetett a következő akadály. A második gyakorlatom 140 kg volt, amit szintén probléma nélkül felemeltem, így második hely is garantált volt. Utolsó gyakorlatként a 144 kg is sikeres volt, aminek nagyon örülök – mondta a friss világbajnoki ezüstérmes.

Másnap Vaspöri Gáboron volt a sor, aki a nem túl szerencsés kora délutáni időpontban kezdhette meg a versenyzést a 94 kg súlycsoportban. Az Európa-bajnok szakításban második helyet szerezte meg az elért 145 kilogrammal. Nem volt sokkal lemaradva, hiszen riválisa csak 4 kilóval emelt többet. Így mindent egy lapra tett fel Gábor a lökés nemben.

Először 167, majd 174 kilogrammal próbálkozott a kontinens legjobbja. Ellenfele taktikusan csendes léptekkel követte őt addig, amíg a magyar delegáció úgy nem határozott, hogy nagyobb lépéssel lepik meg a riválisokat, ezzel pedig esély mutatkozhat az aranyéremre is. A 179 kilogrammal terhelt rudat egy nehéz felvételt követően nem tudta kilökni a szombathelyi versenyző. Így nem sikerült előznie a végül aranyérmet nyert riválisát, aki erre a körre már ki sem jött.

– Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy Gáborral egymást versenyeztethettük, hiszen még együtt kezdtük a súlyemelést 1996-ban. Nagyon jól ismerjük egymás mozdulatait, szokásait. A világbajnokság után indultunk is a repülőtérre, ami természetesen ezúttal is megtréfált minket. Ekkor is egy órát várhattunk az indulásra. Azonban nem érdekelt minket, mert nagyon jó tapasztalatokkal és érmekkel térhettünk haza. Gábor nevében is mondhatom, hogy elégedettek vagyunk az eredményekkel – zárta gondolatait Kajáry Tibor.

 

M35 Masters Súlyemelő Világbajnokság

77 kg: Kajáry Tibor: 2. hely (szakítás: 116 kg – lökés: 144 kg)
94 kg: Vaspöri Gábor: 2. hely (szakítás: 145 kg – lökés: 174 kg)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!