Szinte felrobbant a világháló egy videó miatt, amiről sokan nem tudták eldönteni, hogy valós, esetleg átverés. A felvételen egy kilőtt nyílvesszőt kap el az egykori harcművész, Markus Haas, aki mindezt egy száguldó gépkocsi segítségével valósította meg. Hiába nyilatkozta a sportember, hogy teljesen eredeti képkockákat láthatunk, sokan kétségbe vonták szavait. Az akciófilmeken edzett szemek nem először láthatnak hasonló esteket, hiszen Michael Dudikoff és a hozzá hasonló B-kategóriás mozisztárok közül többen is hasonló bravúrokat mutattak be. Azonban azokban az esetekben jól beállított trükkfelvételekről volt szó, míg az alább látható videónál komoly előkészületekre volt szükség.

Először is adott volt az íjász személye, akit Laurence Baldauff-nak hívnak. A 43 esztendős nő Bécsben él és a BSV Stöttera íjászklub tagja. Még 2014-ben az osztrák csapattal aranyérmet szerzett a világbajnokságon és részt vett hazája színeiben a riói olimpián is. Tehát egy valóban felkészült sportolónőről beszélünk. Az íjász, az elkapásért felelős harcművész, valamint a volán mögött ülő profi sofőr összhangjának köszönhető az eredmény. No és persze a felkészülésé, amely négy hónapon keresztül tartott. A feladat pofonegyszerűnek tűnt: a céltáblára kilőtt nyílvesszőt a vele párhuzamosan haladó autó tetőablakán kibújó férfi puszta kézzel kellett elkapnia.

Most pedig jöjjön egy kis matek és fizika. A kilőtt nyílvessző megközelítőleg 215 kilométer/óra sebességgel haladhat, azonban a kísérlet során alig 30 méteren keresztül repül “megfogható” magasságban. Tehát az autónak ugyanazzal a sebességgel kell haladnia – ami körülbelől 60 métert tesz meg másodpercenként. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Ha ehhez hozzávesszük, hogy a gyakorlás során 250 alkalommal kísérleteztek, mire sikerült és hitelesítették az érvényes Guinness-rekordot, akkor már tényleg hihetőnek tűnik a történet. A hivatalos mérések alapján a Markus Hass 57,5 méternél kapta el a nyilvesszőt. A kocsi egyébként egy Skoda Octavia RS 245 volt, amely óriási ingyen reklámot kapott, hiszen a rekordkísérletet közel másfél millióan nézték meg néhány nap alatt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!