Minden szempontból mérföldkőhöz érkezett a honi küzdősport világa. Egyrészt először rendeznek Szombathelyen amatőr MMA és Grappling országos bajnoki fordulót, amelyen keresztül kvalifikálhatják magukat a versenyzők a világbajnokságra. Másrészt egy hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezésről van szó.

A Budapest Police Sportegyesület valamint a Marcus cégcsoport közös együttműködésével valósul meg szombaton a Magyar Amatőr UWW Grappling MMA országos bajnoksága. A Sugár úti sportcsarnokban délelőtt 10 órától kezdődik a küzdelem és a hazai – vasi és zalai – színeket öt versenyző képviseli majd. Köztük többen akár a végső győzelemre is esélyesek lehetnek.

Hasonló mozdulatokat várhatunk Dömök Ákostól

Ott van az indulók között a Haladás VSE birkózója Dömök Ákos, aki az MMA szakágban indul és reményei szerint a hazai környezet inspiráló lesz számára. Hozzá hasonlóan a Mixed Martial Arts mezőnyét erősíti Boldog Martin is. Azonban nemcsak a ketrecharc ígér színes és változatos versenyeket, hanem a Grappling szakág is.

Itt indul Molnár Benjamin, aki profi MMA bunyósként már német bajnoki címet is szerzett. Ezért a hasonlóan nagy kihívást tartogató földharcban szeretne bizonyítani. Felkészítői szerint nagy esélye van az országos bajnoki versengésen kivívni a jogot, hogy részt vegyen a romániai világbajnokságon. Ezért elkél minden segítség a versenyzőknek – buzdítsuk őket együtt.

Ha pedig szóba került a hagyományteremtés és nemes szándék, essen szó az Alpokalja – A daganatos gyermekekért közhasznú alapítványról. Őze Balázs főszervező ötlete nyomán az ingyenesen látogatható rendezvényen minden befolyt összeg az alapítvány számlájára kerül. Ezzel azt erősítve, hogy adni jó! Igaz ez a ringen belüli pofonokra is!

Szurkoljunk együtt a hazai versenyzők sikeréért!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!