Idén már volt Szombathelyen egy országos cselgáncs döntő. a szövetség döntésének köszönhetően a Haladás Sportkomplexumban rendezték meg a diákolimpia fináléját, amelyre a versenyzők mellett rengeteg szülőt, szurkolót is vonzott a vasi megyeszékhelyre. Nem is maradt visszhang nélkül a rendezvény, így ősszel már az országos bajnokságnak is városunk adott otthont.

A Brenner János Általános Iskola tornacsarnokában öt szőnyegen mérkőztek a versenyzők, a Haladás VSE színeit három versenyző képviselte. Azonban nemcsak a judókák tekintetében volt izgalmas a rendezvény, hanem szervezésben is, hiszen Antoni Zoltánék a házigazda szerepe mellett a lebonyolításban is tevékenyen közreműködtek. A szakosztályvezetővel felidézzük a verseny hangulatát és az eredményekről is ejtett néhány szót.

– Hatalmas előkészületet követően Szombathelyen került megrendezésre a Diák A,B korcsoportos országos bajnokság, amit a Haladás VSE Judo szakosztálya rendezett. Nagyon népes, közel 400 fős versenyzői létszám jött össze a Brenner János iskola tornacsarnokában. A visszajelzések alapján nyugodtan mondhatom, minden tekintetében sikeres volt a rendezvényünk.

– Az egyesületünket három fő képviselte. Tárczy Csanád (Diák B fiú) 38kg-ban kettő kemény meccs után sajnos helyezetlenül zárta a versenyt. Farkas Alex (Diák A fiú) 35kg-ban első mérkőzését elveszítette így sajnos kiesett a versenyből. Pesti Péter (Diák A fiú) 54kg-ban a későbbi győztessel kezdett, a mérkőzés nagy részében vezetett, de sajnos a végén elfáradt és egy leszorításba bele fordult. A második mérkőzése szintén nagyon kemény csatát hozott, amit hosszabbításban veszítettel el így a 7.helyen zárta a versenyt. Petibe benne volt az érem szerzés lehetősége, de ezen a napon sajnos nem sikerült neki – értékelte a versenyt és tanítványait Antoni Zoltán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!