Az egyetemi bajnokság második mérkőzésére hétfő este került sor az ELTE-SEk sportcsarnokában. Az ellenfél a jó erőből álló PTE-EMES Petőfi SE volt, amely azzal a titkolt céllal érkezett a vasi megyeszékhelyre, hogy felülmúlják Szabó László tanítványait. Ez azonban – utólag kiderült – megugorhatatlan léc nek bizonyult a vendégek számára.

Már a mérkőzés elején alaposan belekezdtek a szombathelyiek. Jakubovics pontjaival már 7-0 volt a hazaiak előnye. Jött is az időkérés és a csere vendég részről, de nem volt megállás. Fekete Tünde bátor játékkal rukkolt ki, nem is bírtak vele a PTE játékosai. Az este folyamán 13-szor dobhatott büntetőt, amelyet rendkívül jó százalékkal értékesített.

A két főszereplő egy képen: Fekete Tünde (szemből) és Plózer Petra (háttal) kulcsfigurák voltak hétfő este

Az első negyedben beállított 10 pontos előnyének tudatában végig kontrollálta a mérkőzést a SzoESE. Bár a dobószázalék tekintetében nem alkottak kiugrót a hazai kosarasok, azonban a védekezésben kompenzálták ezt a hiányosságot. Három mezőnyjátékos is 10 lepattanót szedett össze. Köztük is élen járt Plózer Petra, aki dupla-duplával zárta az estét.

A center 10 lepattanója mellett 13 pontot tett a közösbe. Az este legjobbja, egyben a mezőny legeredményesebb játékosa Fekete Tünde volt. A tehetséges hátvéd 25 pontja mellett 3 lepattanót szedett össze és 11 kiharcolt faultot jegyzett. Ezen az estén megállíthatatlan volt. Szabó László tanítványainak így könnyű dolga volt a PTE elleni derbin és reménykedhetnek a hasonlóan jó folytatásban is.

SzoESE – PTE-EMES Petőfi SE 63-52 (19-9, 14-16, 15-13, 15-14)

SzoESE: Jakubovics 11/3, Kovács 7, Fekete 25, Plózer 13, Feigl 4.
Csere: Bándi 2, Balogh V. 1, Hirschler -.
Vezetőedző: Szabó László.

PTE legeredményesebb játékosai: Séra 14, Herendi 11/3.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!