Mennyire jó érzés különböző sportrendezvényeken látni a különböző csapatokat, akik egyen felszerelésben érkeznek és már messziről látva is megmondhatjuk, hogy mely egyesületet, várost képviselik. Nem ismeretlen ez manapság az amatőr sportolók körében sem, most pedig a Haladás egyik szakosztálya is bővíti ezt a népes tábort.

Péntek este a sportkomplexumban tartott edzést a zöld-fehér egyesület cselgáncs szakosztálya, amelyre még idén több verseny is vár. Először a serdülők korú judókák lépnek szőnyegre, majd a felnőtteké a főszerep. A versenyeknek Siklós ad majd otthont és a fiatalok valamint felkészítőik már az új, egységes csapatszerelésbe érkezhetnek meg.

A melegítőn nemcsak a klub címere, hanem a szakosztály megnevezése is helyet kapott. Azonban ahhoz, hogy Antoni Zoltán tanítványai új szerelésbe bújhassanak szükség volt néhány jótevőre. Gadó András az Orange Mobil és a Haladás együttes összefogásával ajándékozott a cselgáncs szakosztálynak 11 darab melegítőt, amelyet azonnal fel is avattak a sportolók.

Az átadást követően néhány gondolattal segítette az ifjú versenyzőket Gadó András, aki erőemberként már bizonyította, hogy akarattal és kemény munkával bármilyen cél elérhető. Az ünnepélyes pillanatokat követően vele beszélgettünk eme akciójáról, mögöttes motivációjáról valamint érintettük a sportoló pályafutását is.

– Nehéz helyzetben van a Haladás judó szakosztálya. Hiába szállítják az eredményeket és van egyre több tehetségük, mivel nem tartozik a TAO-által támogatottak a sportág, így szinte minden anyagi terhet az egyesület valamint a szülők viselnek. Érthető, hogy nem lehet pluszban még egy ilyen beruházással is terhelni a családok pénztárcáját. Ezért az Orange Mobil valamint a Haladás segítségével szerettük volna meglepni a gyerekeket és az edzőket ezzel a kis ajándékkal. Nagyon jó érzés volt látni a csillogó tekinteteket és ezzel is ösztönözve őket a sportolásra. Ezért próbálunk segíteni, ahol tudunk – árulta el Gadó András.

Az erőemelő elárulta, hogy jelenleg jól megérdemelt pihenését tölti, de már félszemmel a jövő évet figyeli és ennek szellemében készül az évadra. Bár a versenynaptár még nem készült el, de Gadó András biztosra veszi, hogy jövőre is ott lesz a legnagyobb versenyeken.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!