Több ízben beszámoltunk a Haladás VSE cselgáncs szakosztály sikereiről valamint az általuk rendezett versenyekről. Ezúttal is szép eredményekkel tértek haza a felnőtt korosztály képviselői, akik Siklóson léptek szőnyegre, ahol a harmadosztályú felnőtt magyar bajnokságot rendezték. A vasi versenyzők titkon jó eredményeben reménykedtek.

Először a 81 kilogramm súlycsoportban érdekelt Czlenner János bizonyíthatott. Azonban a szombathelyi versenyző nagy küzdelemben szenvedett vereséget. Riválisa pedig a közvetkező körben kapott ki, így a vasi judós is idő előtt búcsúzott. Ezután a szintén 81 kilogrammosok mezőnyében lépett szőnyegre Guzsván Péter, aki kimagasló eredményt ért el.

A Haladás cselgáncsozója három mérkőzést vívott, melyben érvényesíteni tudta taktikai fölényét, így egészen a döntőig menetelt. A fináléban aztán ellenfele egy jól időzített belső combdobással eldobta Guzsvánt, így végül a második helyen fejezte be a versenyt. Ez nagyon szép eredmény annak fényében is, hogy a judó mellett brasil-jitsuban, és grapplingben is sikerült magyar bajnoki érmeket gyűjtenie!

Antoni Zoltán 90 kilogrammban indult és pechjére egyéből a későbbi győztessel kezdett. Hiába küzdött nagyot két warazival alul maradt riválisával szemben. Ezt követően mindkét mérkőzését megnyerte a szombathelyi versenyző, ezért a bronzéremért léphetett szőnyegre. Ott azonban hibázott, ezért az ötödik helyen fejezte be a küzdelmet.

A Haladás VSE felnőttkorú versenyzői alaposan kitettek magukért és szép eredményekkel öregbítették az egyesület hírnevét. Hasonló tettre készülnek a fiatalok is, hiszen a hétvégén már a diák c bajnokságon bizonyítanak a Haladás judókái. Antoni Zoltán vezetőedző irányításával minden esélyük megvan az eredményes szereplésre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!