Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a Manchester United labdarúgóklub érvényesítette az Anthony Martial szerződésében lévő, egyéves hosszabbítási opciót. Mindez azt jelenti, hogy a 23 éves francia támadó 2020 júniusáig biztosan az angol egyesület játékosa marad. A BBC honlapja szerint Martial menedzsere és az MU tárgyal egy hosszabb távú megállapodásról is. A Manchester Untied 2015-ben 36 millió fontért szerződtette a 18-szoros válogatott Martialt, aki azóta 155 tétmérkőzésen 44 gólt szerzett.

Szintén a vörösökkel kapcsolatos hír, hogy a vezetőség menesztette José Mourinho vezetőedzőt. Az 55 éves portugál szakember irányításával áll még a Bajnokok Ligájában – legközelebb a PSG-vel vív pároscsatát, azonban a bajnoki szereplésük rendkívül gyenge. A hatodik hely mellett az is döntő érv volt, hogy hiába igazolt a csapat több klasszist is, ötlettelen és eredménytelen játékkal rombolták a szurkolók hangulatát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!