Ahogy minden évben, úgy 2018-ban is minden darts imádó szeme Londonra figyel, ahol a PDC-világbajnokságot rendezik. Az eseménynek ezúttal is az Alexandra Palace ad otthont és a január elsején véget érő bajnokságról rendszeresen beszámolunk a Hungarysport oldalán.

Az első napok talán legnagyobb meglepetését a holland Raymond van Barneveld hozta össze. A 17. helyen kiemelt játékos nagyon rosszul dobta a kiszállókat, ezt pedig a jó formában lévő Darius Labanauskas kihasználta. Hiába egyenlített kétszer is Barney, a döntő szettben lveszítette a saját kezdését, ez pedig megbosszulta magát.

A keddi fordulóban is születtek meglepetés eredmények. Elsőként Robert Thorton lepte meg a világot, hiszen sokkal esélyesebb volt a svéd Larssonnal szemben. Ellenfele azonban sokkal pontosabb volt és több 180-at dobott, így megérdemelten győzött.

Aztán újabb kiemelt búcsúzott, ezúttal Darren Webster. A 13. helyen kiemelt angolt a még mindig félelmetesen jól játszó Vincent van der Voort búcsúztatta, meglepően sima mérkőzésen.

1. forduló
Robert Thornton (skót)–Daniel Larsson (svéd) 1-3
Ricky Evans (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 1-3
Krzysztof Ratajski (lengyel)–Asada Seigo (japán) 2-3

2. forduló
Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland) 0-3

1. forduló
Steve Lennon (ír)–James Bailey (ausztrál) 3-0
Ron Meulenkamp (holland)–Diogo Portela (brazil) 3-2
Dimitri Van den Bergh (belga)–Chuck Puleo (amerikai) 3-0

2. forduló
Daryl Gurney (északír, 5.)–Ross Smith (angol) 3-0

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!