Vasárnap is hat mérkőzést rendeztek a PDC darts világbajnokság 3. fordulójában. Izgalmakból nem volt hiány, annak ellenére is, hogy csak három kiemelt versenyző ragadott nyilat. Azonban közöttük egy korábbi és egy regnáló világbajnok is bizonyíthatott az Alexandra Palace közönségének. A kérdés amely foglalkoztatta a közönséget, vajon Rob Cross melyik arcát mutatja?

Azonban a késő esti főmérkőzés előtt több komoly meccset is láthattunk. Elsőként Vincent van der Voort és Chris Dobey összecsapásán csápolhatott a közönség, volt is miért! Két nagyon jó formában lévő dartsozó múlta egymást felül. A hét szettes csatából végül a hazai pálya előnyét élvező Dobey került ki győztesen.

Brendan Dolan a megszokott “kényelmes” stílusában múlta felül Mervyn Kinget. Majd ismét egy szenzációs mérkőzés következett. James Wade hiába áll a 9. helyen a ranglistán, ezt Keegan Brown cseppet sem tisztelte. Az ifjú titán óriásit játszott és csak nüanszok döntöttek végül a rutinosabb játékos javára. Ennek ellenére nem árt odafigyelni Brownra, mert nagyon tud a fiú.

Az este folyamán nagyon könnyű mérkőzéseket játszottak a versenyzők. Adrian Lewis és Rob Cross méltóak voltak hírnevükhöz. Előbbi Labanauskast, utóbbi Reyest iskolázta le 4:0-ra. A két kiemelt mérkőzése között volt még egy Nathan Aspinall–Kyle Anderson párosítás, amelyet az esélyesebb ausztrál 4:1-re veszített el.

Most három nap szünet következik, majd a 3. forduló következő felvonásában kiderül, hogy melyik arcát mutatja Michael Smith, Benito van de Pas és Devon Petersen.

PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
3. FORDULÓ
Vasárnapi eredmények
Vincent van der Voort (holland)–Chris Dobey (angol) 3:4
Brendan Dolan (északír)–Mervyn King (angol, 19.) 4:2
James Wade (angol, 9.)–Keegan Brown (angol) 4:3
Adrian Lewis (angol, 16.)–Darius Labanauskas (litván) 4:0
Nathan Aspinall (angol)–Kyle Anderson (ausztrál, 27.) 4:1
Rob Cross (angol, 2.)–Cristo Reyes (spanyol, 31.) 4:0

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!