Jakubovics Dóra (SzoESE – kosárlabda): A Karácsonyom idén kőkemény pihenéssel fog telni, persze a szünet előtt és után sem maradhat el az edzés, de legalább le tudom dolgozni a sok töltött káposztát. Nem szoktunk itthon nagy ajándékozásokba bocsátkozni, ezért valami apróságokkal készültem idén a szeretteimnek. Ha mérlegre teszem az idei esztendőt, azt kell mondanom, hogy nagyon hajtós és kimerítő volt. Sok helyen kellett helyt állnom, amely mind fizikailag, mind mentálisan nagyon lefárasztott. Azonban ennek örülök is, hiszen azt elmondhatom, hogy nem unatkoztam egy percig sem 2018-ban. A szilveszteri program még nincs kitalálva, sajnos még erre sem volt időm gondolni, hogy akkor hol leszek és kikkel.

Ami pedig a csapat idei szezonját illeti sajnos nem lehetünk elégedettek. Azt tudjuk, hogy nagyon fiatal és rutintalan csapatunk van, azonban sok olyan mérkőzést engedtünk el amelyet nyerni kellett volna. Remélem a bajnokság második felében ezeket a már-már fájó vereségeket ki tudjuk javítani. A saját teljesítményemet illetően, nem titok, hogy hatalmas hullámvölgyben vagyok, amiből szeretnék minél előbb kijönni. Talán jókor is jön ez a “kis” szünet, hiszen lesz időm átgondolni a dolgaimat, feltöltődni és új impulzusokkal nekivágni a bajnokságnak és a 2019-es évnek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!