A közismert Nagy testvérpár tagjai szombathelyi születésűek voltak, de budapesti egyesületet képviseltek, így Szántó (ma már Steiner) Kornél tekinthető az első olyan téli olimpikonnak, aki Vas megyei klub színeit képviselte.

– A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Sportegyesület színeiben kvalifikáltam magam és a rövidpályás gyorskorcsolya versenyszám 1000 és 1500 méteres távjain indulhattam, az olimpián 21 és 23. helyet szereztem. A hazaérkezést követően még egy hétig koriztam, aztán abbahagytam, nem vágtam bele egy újabb 4 éves felkészülési ciklusba. A csúcsot 2000-ben értem el, amikor az EB-n bronzérmes lettem 500 méteren, 4. helyezett 1000 méteren és 5. lettem összetettben. Aztán nem sikerült felhőtlenül a felkészülésem és az olimpiáig szerettem volna csak folytatni – válaszolt Kornél, amikor a Szombathelyi Műjégpályán találkoztunk.

Kornél a pályafutása befejezése után edzőként dolgozott a szombathelyi főiskolán, majd Ausztriában is vállalt munkát egy klubnál, sőt osztrák szövetségi kapitányként és a nemzetközi korcsolyázó szövetség szaktanácsadójaként is aktív volt. Ez az időszak 2006 körül ért véget, aztán még bíráskodott egy kis ideig. A jövőről is megkérdeztük.

– Hamarosan visszamegyek edzősködni, illetve korizni, hiszen 2020-ban Innsbruckban rendezik a Masters Game-t, ezért foglalkoztat a gondolat, hogy felkészüljek és elinduljak – mondta nekünk.

Kornél 2006-óta Budapesten él, de lélekben mindig szombathelyi marad. Szerinte nemcsak az olimpiai aranyérem tett jót a sportágnak, hanem az az elmúlt 6 év is, amióta professzionális körülmények között készülhetnek a magyar gyorskorcsolyázók.

Címlapfotónkon Simon Flórával, ezen a fotón pedig Varga Jenő elnökkel, Simon Flóra és Bejczi Botond díjazottal együtt látható Kornél.

– Európa egyik legerősebb válogatottja a miénk, de a világ élvonalában is előkelő helyen jegyeznek bennünket, mondhatjuk, hogy Magyarország rövidpályás gyorskorcsolyázó nemzet lett – tette hozzá az egykori kiváló gyorskorcsolyázó.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!