Mint beszámoltunk róla, a női extraliga legutóbbi játéknapján a listavezető Vasas Óbuda látogatott Szombathelyre és győzött 3-0 arányban. A Haladás az első és az utolsó szettben is megnehezítette ellenfele dolgát, azonban a második játszmában bizony nem találták a ritmust. Az idén 100. születésnapját ünneplő klub vezetőedzőjével és csapatkapitányával értékeltünk a találkozót.

Milyennek látta dr. Mucsi Péter az oldalvonal mellől csapata teljesítményét?

– Sajnos kicsit megilletődve kezdtük a mérkőzést, ezért gyorsan időt is kellett kérnem, hogy rendezzük a sorokat. A Vasas van annyira rutinos csapat, hogy meg tudta nyitni a védelmünket, így gyorsan összeesett a játékunk. Gond volt még az is, hogy a háló közelében megijedtünk a magas blokktól. Ezek együttesen mind az ellenfelünk malmára hajtotta a vizet. Azonban összességében látszik, hogy nagyon akarják a lányok a sikert és ezért mindent meg is tesznek.

A második szettnél mi történt?

– Ilyen labdamenetek minden csapat életében vannak. Amikor mindent megtesznek a játékosok, edzők, de nem jön össze semmi. Az időkérés mellett szétcseréltem a felállásunkat is, hogy elkapjuk a fonalat. Ezt a szettet leszámítva viszont vannak bíztató jelek.

Miben kell még fejlődnie a Haladásnak?

– Még mindig a végjátékokkal vagyunk bajban. Ebben a szezonban több mérkőzésen is végig vezettünk egy-egy szettben, aztán az utolsó pontot, pontokat képtelenek vagyunk megszerezni. Ezen változtatni csak fejben lehet. Ami a nagyobb probléma, az a hosszabb kihagyás, ugyanis a legtöbb riválisunk már december végén megkezdte a munkát. Ezért látható, hogy még nincs teljesen összeállt játékunk és persze a fizikális részekkel is foglalkoznunk kellett. Három hét hosszú idő egy csapat életében, főleg ha kihagyásról beszélünk.

Aki a végeredményre alapozza véleményét csalódna, mert nem volt ez olyan sima, Vasas-győzelem. Látott biztató jeleket is csapata játékában?

– Természetesen. Azt nagyon becsülöm, hogy egy ilyen második szett után, képesek voltak felállni a lányok. Mindent megtettek a szettgyőzelemért, azonban most sem sikerült átlépni az árnyékunkon. Talán ha picit frissebbek vagyunk, akkor máshogy alakul a listavezető elleni összecsapás. Azt viszont megígérhetem, hogy ugyanolyan keményen fogunk dolgozni, mint eddig és akkor nem várat sokat magára az újabb siker.

*

Bokor Laura is bizakodó a következő mérkőzés kapcsán. Vele a Vasas elleni derbit követően élő Facebook bejelentkezés formában beszélgettünk, értékeltünk:

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!