– Ahhoz, hogy a kisebbfajta csodát, a bennmaradást elérjük, apróbb csodákra van szükségünk. Ám a Vidi idegenbeli legyőzése nem is a kis csoda kategóriába tartozna, hiszen az NB I. egyik legjobb csapatával játszunk. Tudjuk, hogy a meccs esélyese a Vidi, ám ugyebár a labda gömbölyű, nem mindig az erősebb csapat nyer, bármi előfordulhat. A fehérváriak ugyan két vereséggel kezdték a bajnokságot, de a Diósgyőr ellen is megvoltak a helyzeteik, legutóbb pedig az MTK ellen fegyelmezetten és jól futballoztak. De ahogy említettem, számunkra egyetlen út létezik: a győzelem. Nagyon ki vagyunk éhezve minden apró sikerre, ezért is örülök a mezőkövesdi kupameccsnek, a visszavágóra jó eredményt értünk el, ami feldobta a társaságot – így latolgatta az esélyeket a Hali honlapjának nyilatkozó szombathelyi vezetőedző.

A zöld-fehérek várhatóan a Király – Habovda, Saláta, Jagodics, Németh Milán – Funsho, Holdampf, Nyári, Ofosu – Rabusic, Rui Pedro összeállításban kezdenek.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában 17 órakor kezdődik a Mol Vidi FC – Szombathelyi Haladás meccs.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!