Február 9-én játszotta utolsó hivatalos bajnoki mérkőzését a Hungast-Haladás VSE a női röplabda Extraligában. A közel két hetes kényszerszünet a Magyar Kupa négyesdöntőnek volt köszönhető, amelyet a címvédő Nyíregyháza nyert. Szombaton pedig célegyenesbe fordul az Extraliga alapszakasza is, hiszen az utolsó előtti mérkőzését játssza a vasi együttes.

Mucsi Péter tanítványai a felkészülés során már a rájátszás felé is kacsintgatnak, azonban először a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE otthonában kell bizonyítaniuk. Ez a feladat pedig azért sem lesz könnyű, mert a többszörös bajnok együttesnek feledtetnie kellene az elmúlt hét kudarcát. Történetesen a BRSE 3-0 arányban maradt alul a Magyar Kupa döntőben.

Ráadásul a tabellán is csak a bronzérmes helyen állnak a viharsarkiak. A nagyobb nyomás így a vendéglátókon lesz. A szombathelyiek pedig felszabadultabban játszhatnak és Genesis Miranda érkezésével tovább nőtt a megbízott vezetőedző, dr. Mucsi Péter variációs lehetősége is. Kérdés, melyik arcát mutatja majd a bajnok otthonában a Haladás?!

Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – Hungast-Haladás VSE
2019. február 23. – 17:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!