A háromszoros magyar bajnok és hétszeres kupagyőztes Egis Körmend is pályára lép az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság hétvégi fordulójában. A piros-feketék ezúttal is idegenben, Szegedre látogatnak majd. A 21. forduló mérkőzésén a vendégek az esélyesebbek, azonban hiba lenne lebecsülni az alföldi együttest.

A két csapat a 2018/19-es bajnoki szezonban már összemérte erejét Körmenden. Akkor egy jó kezdést követően a hazaiak léptek meg, majd a második félidő elején döntésre is vitték a találkozót. Az összecsapáson Bradford és Hammonds voltak a pontfelelősök, akik 18-18 ponttal járultak a vasiak sikeréhez. Ugyanakkor a 93-84-re végződött találkozóra nem lehet azt mondani, hogy sima meccs volt.

A Szeged ráadásul az előző körben otthon szenvedett vereséget a Pécs ellen, így mindent meg fognak tenni, hogy feledtessék a kisiklást. Bár a Körmend egy hete a Tehetséges Fiatalok otthonában győzelmet arattak, azonban a mutatott játékkal nem lehetett elégedett Matthias Zollner. A piros-feketék győzelmi kényszerét pedig a Jászberény szolgáltatja, hiszen a dobogó második és harmadik helyén álló csapatok azonos mutatóval állnak a tabellán.

Naturtex SZTE-Szedeák – Egis Körmend
2019. március 9. – 18:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!