Alig egy éve, hogy fennállásának sikerét érte el a Hungast-Haladás VSE röplabda együttes. A Kaposvár elleni rájátszás során dr. Mucsi Péter irányításával kivívta a szombathelyi csapat az extraligás tagságát. Sokan el sem merték hinni, hogy néhány hónappal korábban még másodosztályú gárda képes lehet ilyen csodát véghez vinni.

A nyáron aztán több távozója is volt a vasi együttesnek, így a szinte a nulláról kellett kialakítani egy ütőképes keretet. A legmagasabb osztályban a Haladás dolgozik a legkisebb költségvetéssel, míg a riválisoknál minőségi légiósok mellett magyar válogatott játékosok alkotják a csapatot. Ennek fényében érthető, hogy egyetlen győzelemmel és tizenkilenc vereséggel lett sereghajtó a Hali.

Azonban az NB I. első négy helyezettjével, valamint a Jászberénnyel is farkasszemet néznek a szombathelyiek a május elsejéig tartó rájátszás során. Mucsi Péter elmondása szerint ez lesz az igazi erőpróba csapatának, ahol bizonyítaniuk kell tanítványainak. Az elmúlt hetek, hónapok során elvégzett munkának akkor lesz értelme, ha sikerül Bokor Lauráéknak meghosszabbítani élvonalbeli tagságukat. Ehhez mindenképpen győzni kell az első találkozón a Budaörs ellen.

Hungast-Haladás VSE – Budaörsi DSE
2019. március 13. – 19:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!