Kedvező előjelekkel várta a találkozót az extraligás tagságát megőrizni kívánó Hungast-Haladás VSE. Első kvalifikációs mérkőzését ugyanis rendkívül magabiztosan nyerték meg Szombathelyen a Budaörs ellenében. Bokor Lauráék szűk egy óra alatt három sima szettel húzták be a találkozót. Azonban vasárnap már egy komolyabb erőpróba vált a Halira.

A Jászberény ugyanis a vasi együttes előtt végzett a legmagasabb osztályban és otthonában nehezen lehet megcsípni Pintéréket. Úgy tűnt, hogy ezt a hagyományt megtöri a vendégcsapat. Deme Gábor, a hazaiak mestere rövid úton időt kért, mert a Haladás remekül játszott és tett megnyugtató előnyre. Azonban a hajrában ismét kisebb hibákat követtek el a vasi lányok.

A rutinos berényi röplabdázók pedig – túlóra árán – be is húzták a szettet. Ez láthatóan megtörte az addig szárnyaló szombathelyieket és a hullámvölgyből nehezen jöttek ki. Mucsi Péter magához hívta tanítványait, ami meghozta a kívánt eredményt. A vendégek felzárkóztak a hajrára, de a kiélezett pillanatokban rendre hibáztak, így a hazaiak 2-0-ra módosították az állást.

A harmadik – egyben utolsó – játszmában úgy festett, hogy ismét elkapja a ritmust a vendég együttes. Mirandának akadtak szép megmozdulásai, azonban a hajrában ismét a Jászberény akarata érvényesült és a nagyobb rutinnal felvértezett házigazda 75 percnyi játék után pontot tett a találkozó végére. Sok ideje nem lesz pihenni a Haladásnak, hiszen szerdán újabb rangadó vár a szombathelyiekre – akkor a Kaposvár látogat a sportkomplexumba.

Jászberény – Hungast-Haladás VSE 3-0 (26-24, 25-18, 25-18)

Haladás: Miranda, Čičić, Huff, Kinser, Kalman, Takács B.
Libero: Lojen, Wallner
Csere: Reljić, Kolada, Bokor, Dobó.
Megbízott vezetőedző: dr. Mucsi Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!