A Magyar Kupa-negyeddöntő óta mintha megtáltosodott volna az Egis Körmend együttese, amely rendkívül magabiztos játékkal besétált az Alpok-Adria Kupa fináléjába. Az élvonalbeli bajnokság során pedig egymás után nyeri a mérkőzéseit. Ráadásul a két legutóbbi derbi sokkal többet ért, mint elsőre bárki hinné. Először a Falco otthonában rabolták el a bajnoki pontokat Ferenczék, majd a Szolnokot győzték le Körmenden.

Ennek értékét növelheti, hogy három fordulóval az alapszakasz vége előtt még mindig nyílt a versenyfutás az első helyért. Korábban behozhatatlannak tűnő előnyre szert tevő olaj már csak egyetlen győzelemmel áll jobban, mint a vasi együttes. Az előzéshez azonban a hátralévő mérkőzéseit meg kell nyerni a Rába-parti együttesnek.

Szombat este a Kaposvár látogat a Somogyi Béla utcába, hogy elégtételt vegyen az őszi 87-92-es vereségért. Azonban látva a Körmend elmúlt mérkőzéseken mutatott formáját ez bizony nagyon nehéz feladatnak ígérkezik. A Kaposvár felett aratott győzelemhez egyébként Price és Bradford 23-23 ponttal járult hozzá. Hasonló forgatókönyvvel alighanem most is megelégednének.

Egis Körmend – Kaposvári KK
2019. március 23. – 18:00
Körmend, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!