Ahogy beszámoltunk róla az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület hazai környezetben 11-11-re végzett az UVSE csapatával. A találkozó rendkívül jó iramú volt, sok helyzettel, szabálytalansággal és gólokkal. A találkozót követően Matajsz Márk vezetőedző és Kurucz Barnabás is úgy gondolta, hogy a szombathelyiek rászolgáltak az egy pontra, de jobb koncentrációval akár a győzelmet is megszerezhették volna.

Matajsz Márk: – Szeretnénk gratulálni a csapatomnak, hiszen rendkívül nagy tartásról tettek tanúbizonyságot. Az UVSE az első pillanattól kezdve nekünk esett és gyorsan meg is léptek két góllal. Szerencsére ezt nem tudták tovább növelni. A sok energiát felemésztő mérkőzés harmadik negyedében aztán jó periódusba kerültünk és sikerült a vezetést is átvennünk. Egyébként ez is jól jellemzi a találkozót mennyire hullámzó volt a csapatok játéka. A hajrában mindkét együttes igyekezett megnyerni a találkozót, így egy esetleges vereség is ott lebegett a fejünk felett. Sajnos a ziccereinket nem tudtuk belőni, így nem lehetünk teljesen elégedettek. Viszont hősiesen játszottunk, ezért megérdemeltük az egy bajnoki pontot.

Kurucz Barnabás: – Ahogy számítottunk rá, egyből nekünk esett az ellenfél. Hiába készültünk fel erre, nem tudtuk megakadályozni az UVSE-t, hogy előnyre tegyenek szert. Sajnos a védekezésben sok buta hibát követtünk el, így az első félidőben futottunk az eredmény után. Aztán a harmadik negyedben elkaptuk a fonalat és az ellenfelünket nyomás alá tudtuk helyezni. A végére igazán élvezetes ki-ki mérkőzés kerekedett a találkozóból, nagyobb koncentrációval talán a győzelmet is megszerezhettük volna. Az egy pont véleményem szerint megérdemelt volt, mindkét csapat rászolgált.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!