A 76 kilogrammos Németh Zsanett negyeddöntős meccsét is megnyerte szerdán, így már mindenképpen éremért birkózhat a bukaresti Európa-bajnokságon, míg az 59 kilós Galambos Ramóna kikapott a nyolc között, de még reménykedhet, hogy vigaszágra kerül.

    Az UTE versenyzője kissé passzívan kezdte a Szabira Alijeva elleni mérkőzését, ezért egy perc után figyelmeztették. Ezt követően rögtön befogta azeri vetélytársa fejét, aki ebből kitolással akart szabadulni, ugyanakkor Németh a szőnyeg szélén ügyesen ellépett, így ő tudta küzdőtéren kívülre tenni ellenfelét. A szünet utáni három percben a két éve Eb-ezüstérmes magyar Alijeva karját fogta be, amellyel földre rántotta és mögé került, így már 3-0-ra vezetett. Innentől Németh csak a védekezésre összpontosított, de ellenfele nagy nehezen egyszer kitette őt a szőnyegről (3-1). Az utolsó percben ugyan megintették a magyar birkózót, akinek így fél perce volt pontot csinálnia, mégis azeri ellenfele ment előre, mivel egy ponttal nem lett volna kisegítve. Németh ezt rendkívül okosan használta ki, kétszer is megkontrázta Alijeva akcióját, az újabb mögékerülésekkel pedig magabiztos, 7-1-es győzelmet aratott.
A márciusban az U23-as kontinensviadalon aranyérmes Galambos nehezebb ellenfelet nem kaphatott, mint az egy súlycsoporttal lejjebb kétszeres Európa-bajnok és tavaly világbajnoki ezüstérmes Biljana Zsivkova Dudova. A PEAC versenyzője viszont nem ijedt meg, méltó riválisa volt az esélyesebb bolgár birkózónak, aki csak a magyar intése után tudott egy pontot szerezni, mivel Galambos fél perc alatt nem tudott pontot csinálni rajta. A folytatás is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, Galambos minden fogást sikeresen bontott, de újabb intését követően már 2-0-ra vezetett Dudova. Az utolsó fél percben kockáztatott a 22 éves magyar, de ezt kihasználta a rutinosabb ellenfél, aki egy lábra támadás kivédése után mögékerüléssel állította be a 4-0-s végeredményt. Galambos csütörtökön még folytathatja szereplését a vigaszágon, amennyiben Dudova délután megnyeri elődöntős meccsét.
A délutáni elődöntők és az esti éremcsaták során először lesz magyar érdekelt a román fővárosban: Németh ellenfele a tavaly 72 kg-ban vb-bronzérmes osztrák Martina Künz lesz a fináléba kerülésért, míg a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában Veréb István a török Ibrahim Bolukbasival csap össze a bronzéremért.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!