A teljesítményt visszafogó kedvezőtlen hideg ellenére, jól kezdődött András számára, hiszen a felhúzás versenyszámban rögtön élre állt, s ezt követte a rönknyomás, a traktorkerék forgatása, a lengő súly cipelése és végül, de nem utolsó sorban a bödönpakolás állványra.

 

 

 

A szombathelyi sportoló az utolsó kettő versenyszám előtt 1. helyen állt holtversenyben, amely a 4. versenyszám után annyiban változott, hogy visszacsúszott a 2. helyre, majd az utolsó versenyszám után az addigi 3. helyezettel holtversenyben 36,5 ponttal beállították a végeredményt. Holtverseny alakult ki, ám mivel több 1. helyezett nem lehet, ezért a korábbi versenyszámok alapján, – mivel Gadó ellenfele 2 számban zsebelt be győzelmet zsebelt, Ő pedig ,,csak’ 1 esetben, ezért Kurucz Kornél nyakába került az aranyérem.

 

– Az utolsó 3 szám pattanásig feszült versenyhangulatban telt, az 1-3. helyezett felváltva cserélgette a pozíciókat a dobogón, így egy hatalmas izgalommal telitett parázs versenyt varázsoltunk a közönség elé Jánossomorján. Mivel pontok alapján holtverseny alakult ki az 1. helyen, ezért indulási jogot kaptam a bő kettő hét múlva rendezendő Győri országos bajnoki döntőre, amellyel egy régi vágyamat teljesítettem. Úgy érzem, és könnyűsúlyú versenyzőként ez nem kis fegyvertény számomra, hogy ott lehetek az ország 14 legjobb versenyzőjének döntő futamán – nyilatkozta weboldalunknak Gadó András, aki a döntő során magából a maximumot kihozva, minél jobb helyezésben bízva várja az országos döntő napjait.

Gadó András ezzel a sikerével Vas megye történetében – Mészáros Tibor és Kránitz Gábor után – 3. emberként képviselheti városunkat az erős emberek országos fináléjában!

A 2019. évi HSMA erős emberek országos bajnoki döntőjét április 30–május 1-én rendezik meg Győrött, az ETO Park területén.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!