Nehezen lendült játékba a Hungast-Haladás a Szent Benedek-Balatonfüred elleni kvalifikációs mérkőzésen. A szombathelyiek nagy lehetőség kapujában álltak, hiszen egy esetleges győzelem esetén – valamint a többi pályán megfelelő végeredménye esetén – bebiztosíthatja extra ligás tagságát. Ennek megfelelően a legerősebb összeállításában játszott a vasi együttes.

A 3-0-ás végeredmény sima mérkőzést sejtet, azonban a látottak alapján sokkal szorosabb volt a találkozó. Dr. Mucsi Péter vezetőedző valamint Bokor Laura csapatkapitány szerint is nehéz pillanatokat élt át a zöld-fehér együttes. Ennek ellenére elégedettek a győzelemmel és a hátralévő két találkozón már felszabadultabban játszhatnak a szombathelyiek.

– Egyrészt nagyon örülök a sikernek, azonban hiányérzetem is van. Bosszantó hibákat követtünk el, amelyeket az ellenfél könnyűszerrel váltott pontokra. Mivel a Balatonfüred feladója megsérült a mérkőzés előtt, így ahogy számítottunk is rá a játékuk is visszaesett. Sajnos nem tudtuk a saját tempónkat játszani, ami szintén nehezítette a dolgunk. Persze összességében nem forgott veszélyben a győzelmünk, így nem bosszankodunk. A legfontosabb, hogy a sikerrel úgy fest elértük a kitűzött célunkat és a hátralévő két találkozón már azoknak is több lehetőséget tudok adni, akik eddig kevés szóhoz jutottak.

Bokor Laura: 

*

Csütörtök este utolsó hazai mérkőzésére készül a Hungast-Haladás, amely a szezon elején kitűzött célját már teljesítette. A Jászberény kedves emlékeket ébreszthet a szombathelyi szurkolókban, hiszen első extra ligában megszerzett győzelmüket is a jászsági csapat ellen szerezték meg Bokor Lauráék. Ezúttal pedig két felszabadult együttes méri össze erejét a Rohonci úti sportkomplexumban.

Hungast-Haladás VSE – Jászberény
2019. április 25 – 19:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!