A folyamatos fejlődést szem előtt tartva mindig akad tennivaló a vasi vizeken. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a kisiskolások számára kiírt versenyt követően már a tavaszi szezonra is felkészült. Ráadásul a haltelepítéseknek köszönhetően előrelátó módon a jövőre is odafigyel a szövetség. Az ünnepi hangolódás jegyében újabb haltelepítésekre került sor.

Igazi mini “krokodilok” érkeztek a vasi vizekbe. Első körben ötezer, majd következő lépésként tízezer előnevelt csukák kerültek a tavakba. A kihelyezett halak még nagyon aprók, ugyanakkor gyorsan nőnek, így akár egy év múlva már elérhetik a fogató méretet is. A szövetség jelzése alapján az elkövetkezendő napokban folytatódnak a munkálatok és újabb ragadozóhalak kihelyezésére kerül sor.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!