Amikor sorozatunknak nekiálltunk tudtuk, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportjaként tartják számon a labdarúgást. Az viszont meglepte szerkesztőségünket is, hogy az elszigeteltebb területeken élők is helyet biztosítanak a sportolni vágyók számára. Grönland és Izland után egy sokkal kisebb, azonban fontos állomáshelyre érkeztünk. Hölgyeim és uraim, íme az Ascension-sziget.

A sziget gazdag a történelmi ereklyékben is. Leginkább vulkánja miatt tartozott a keresett a turisták körében. A Green Montain csúcsa alig 900 méterre magasodik ki a tengerből. A legutóbbi népszámlálásra még 2016-ban került sor. Ekkor a hivatalos adatok szerint 806 fő élt az alig 91 km² méretű szigeten. Érdekesség, hogy a terület az Egyesült Királysághoz tartozik és az itt élő emberek leginkább a katonai bázist valamint a távközlési állomás kiszolgálásából él.

Egyetlen kikötő valamint apró reptere van, így joggal mondhatjuk, hogy megőrizte természetközeli arcát. Azonban a néhány száz ember szórakozását biztosítja az egyik szabadstrandon létesített labdarúgópálya. Mérkőzést viszont csak apálykor lehet játszani, ekkor ugyanis visszahúzódik az óceán. Érdekesség, hogy a közeli szigetcsoportok között tornát is rendeznek, így a felkészülést is biztosítja ez a pálya.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!