Az asztalitenisz extraliga helyszíne, Celldömölk legújabb büszkesége, a pénteken átadott csodaszép Opal Asztalitenisz-csarnok, így a hazaiakat nyilván motiválta, hogy emlékezetessé tegyék a létesítményben megrendezett első eseményt.

A párharcnak egy hajszállal mégis a BVSC vághatott neki nyugodtabban, a kiírás szerint az alapszakaszban előrébb végző együttesnek ugyanis a döntetlen is elég volt a fináléba jutáshoz, vagyis a zuglói alakulatnak csak arra kellett figyelnie, hogy elérje az öt győzelmet. A BVSC két régebbi motoros, Jakab János és Molnár Krisztián mellett az áprilisi budapesti világbajnokságon legfiatalabb magyarként szereplő 16 esztendős András Csabát állította csatasorba, míg a másik oldalon a fiatalabb generációhoz tartozó Szita Márton mellett a Fazekas Péter, Kriston Dániel kettős jelentette a rutint.

Az „öreg rókák” között aztán mégiscsak az ifjú titán lett a főszereplő, András Csaba a BVSC-sek közül egyedüliként veretlen maradt, igaz, a másik oldalon szintén remeklő Fazekas Péter elleni meccse „benn ragadt”, a zuglói alakulat ugyanis akkorra már elérte az öt győzelmet. A címvédő tehát nem jutott be a fináléba, s mivel a másik ágon a PTE PEAC különösebb gond nélkül intézte el a Mezőberényt, vasárnap kiderül, hogy a pécsiek másodszor vagy a BVSC huszonegyedszer szerzi meg a magyar bajnoki címet – írja az nso.hu.

EXTRALIGA
Férfiak. Elődöntő
PTE PEAC-Kalo Méh–Hed Land SE Mezőberény 5:2. Lindner Ádám, Gerold Gábor–Szabó Krisztián, Vajda Viktor 2:3 (–6, 10, –8, 8, –8), Lindner–Sebestyén Péter 3:0 (5, 9, 4), Demeter Lehel–Szabó 3:1 (7, 2, –8, 7), Gerold–Vajda 3:1 (–4, 6, 8, 5), Demeter–Sebestyén 1:3 (–8, –8, 5, –9), Lindner–Vajda 3:1 (9, –10, 5, 12), Gerold–Szabó 3:1 (5, 6, –8, 5)
BVSC-Zugló–Celldömölki VSE-Swietelsky Jufa Hotels 5:3. Jakab János, Molnár Kriszitián–Fazekas Péter, Kriston Dániel 3:0 (2, 5, 9), András Csaba–Kriston 3:1 (–8, 10, 5, 8), Molnár–Szita Márton 2:3 (–9, 8, 8, –6, –9), Jakab–Fazekas 1:3 (7, –10, –7, –10), András–Szita 3:0 (4, 9, 8), Jakab–Kriston 3:1 (–9, 5, 7, 5), Molnár–Fazekas 2:3 (4, –6, 8, –7, 9), Jakab–Szita 3:2 (–6, 2, 9, –6, 9)

Nők. Elődöntő
Szekszárd AC–Statisztika PSC 6:0. Madarász Dóra, Ruta Paskauskiene–Dari Helga, Czeglédi Szilvia 3:0 (5, 8, 5), Paskauskiene–Czeglédi 3:0 (3, 8, 4), Natalia Bilenko–Veszely Klaudia 3:0 (5, 7, 1), Madarász–Dari 3:0 (3, 6, 8), Bilenko–Czeglédi 3:0 (7, 3, 3), Imre Leila–Dari 3:2 (–8, –9, 5, 6 4)
SH-ITB Budaörsi 2i SC–Budapesti Erdért SE 6:2. Pergel Szandra, Fazekas Mária–Ambrus Krisztina, Varga Tímea 3:1 (4. 7, –10, 18), Fazekas–Varga 1:3 (–9, –9, 7, –5), Pergel–Tóth Kata 3:0 (9, 8, 8), Lovas Petra–Ambrus 3:0 (11, 7, 7), Pergel–Varga 3:2 (–7, 4, –4, 11, 8), Nagyváradi Mercédesz–Ambrus 0:3 (–6, –10, –8), Lovas–Tóth 3:1 (–6, 10, 6, 3), Pergel–Ambrus 3:1 (10, 10, –9, 6)

A vasárnapi program:
Bronzmérkőzés
Férfiak: Celldömölk–Mezőberény (10 órakor!)
Nők: Statisztika–Budapesti Erdért SE
Döntő
Férfiak: BVSC-Zugló–PTE PEAC
Nők: Szekszárd–Budaörs

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!