A brit nem volt csalódott, inkább örült a Ferrari sikerének, miközben Charles Leclerc bevallotta, fejlődnie kell. Daniel Ricciardo eközben nagyon boldogan nyilatkozott, míg a második szakaszban kieső Max Verstappen két helyet is előrelépett, miután Kevin Magnussen és Carlos Sainz Jr. sem tarthatta meg a megszerzett pozícióját.

Sebastian Vettel sorozatban a második pole pozícióját szerezte meg Montrealban, igaz, a két elsőség között egyedül a 2018-as Német Nagydíj időmérőjén zárt az élen, így meglehetősen hosszú sorozatot szakított meg.

„Lewis (Hamilton) brutál jó az időmérőn, így nem könnyű megszorongatni. Azonban most teli vagyok adrenalinnal. Éreztem, hogy betapad az autó, és ez mindig remek. Ez egyike volt azoknak a köröknek. Nagyon élveztem, fantasztikus volt. A csapat miatt is nagyon boldog vagyok, hiszen nehéz hetek állnak mögöttünk, az elmúlt 17 verseny elég kemény volt” – mondta a német és a pénteki szabadedzésen tapasztalt gumikopásról is beszélt.
„Szörnyű volt, azonban szerencsére az időmérőre javult a helyzet, és ezt visszük tovább a futamra is. Lewis és Charles (Leclerc) nagyon gyors lesz a versenyen, de mindent megpróbálunk” – tette hozzá a 2018-as Kanadai GP győztese.

A Kanadai Nagydíj programja vasárnap 20 óra 10 perckor folyatódik a versennyel.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!