A hétvégén Mogyoródon találkozott a gyorsasági kamion Európa-bajnokság népes mezőnye. Az indulók között ott volt a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája, Kiss Norbert is. A 34 éves szombathelyi versenyző végül a hatodik helyen végzett a Hungaroringen. A kétszeres Európa-bajnok nem panaszkodhat, jól szerepelt hazai környezetben.

A szombathelyi Savaria Szakközépiskola egykori tanulója a szombati első futamon hatodikként ért célba, majd a másodikon már egy helyet javított és lett ötödik. Kiss Norbert kiválóan kezdte a vasárnapi versenynapot, hiszen kora délután harmadikként intették le. Bár a második futamon mindent megtett, nem tudta veszélyeztetni a dobogós helyezésekért harcoló pilóták dolgát.

Végül a német André Kursim örülhetett, aki megelőzte honfitársát, René Reinertet és a háromszoros Eb-győztes spanyolt Antonio Albacetét is. Összetettben 94 ponttal áll az élen Jochen Hahn. Második Albecete 71 ponttal, míg a dobogó alsó fokán Kiss Norbert áll 63 ponttal. A kamion Eb következő állomása Szlovákiában lesz, ott két hét múlva bizonyíthatnak a pilóták.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!