Sokáig nem hódolhattak kedvtelésüknek a tenisz szerelmesei a vasi megyeszékhelyen. Először a Haladás Rohonci úti telephelyén bontották el a pályákat, hogy a helyén felépüljön az új, minden igényt kielégítő sportkomplexum. Ezt követően a Késmárk utcában valamint a Sportliget felújítási munkálatai is megkezdődtek. Azonban mától ismét pattoghat a teniszlabda.

Péntek délelőtt ugyanis a Késmárk utcában Dr. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester valamint Balázsy Péter közösen adták át az elkészült pályákat. Korábban nagy gondot okozott a létesítmény zsúfoltsága, terheltsége, ezért is volt szükséges mielőbbi gyors megoldást találni. A korábban városi strandként is üzemelt terület mellett tudott bővülni a teniszcentrum.

A korszerű salakos pályák mellett helyet kap egy új klubház is, amely a kor igényeit maximálisan kiszolgálja. Az öltözők mellett iroda is megkönnyíti majd a csapatok, szakvezetők munkáját. Az Európai Uniós forrásból megvalósult beruházás 260 millió forintból készült el és a teniszezők nagy örömére ismét pattoghat a labda – egyenlőre csak a Késmárk utcában. A Sportligetet érintő felújítás javában zajlik és a tervek szerint késő ősszel elkészül az is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!