A nyári időszakban nemcsak a pihenésre, kikapcsolódásra fordítanak időt az emberek, hanem ilyenkor tartják a legtöbben az esküvőjüket is. Így volt ezzel két, Vas megyében ismert, tehetséges sportoló is.

Pukler Glória neve bizonyára ismerősen cseng a kézilabdát kedvelők számára. A tehetséges szőke játékos gyerekkora óta űzi szeretett sportágát és több vasi sikert is ünnepelhetett. Néhány évvel ezelőtt a Haladás-Érd női kézilabda Magyar Kupa mérkőzésen is csapata legjobbja volt. Azonban nemcsak a zöld-fehérek színeiben bizonyított.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia meghatározó játékosaként 48 találkozón 229 alkalommal talált a hálóba, majd a Kozármisleny színeiben folytatta pályafutását. Jelenleg a Büki TK csapatát erősíti, nem is akárhogyan. 24 mérkőzésen 216 gólt szerzett.

Az ifjú férj Tar Krisztián számára sem ismeretlen a labdaérzék, hiszen kiváló labdarúgóról van szó. Az Illés Akadémia és a Szombathelyi Haladás nevelésű játékos megfordult Pápán, Balatonfüreden, Körmenden, Kozármislenyben is. A ceremóniát és az azt követő lakodalmat természetesen nem hagyhatták ki az egykori és jelenlegi csapattársak sem. A párnak pedig ezúton is sok boldogságot kíván szerkesztőségünk!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!