Javában zajlik a tenisztorna Wimbledonban, ahol Rafael Nadal az egyik fő esélyes a győzelemre. A helyezésekért szép pénzösszegeket lehet nyerni, azonban a pályán kívül is számíthat hamarosan egy nagyobb tételre a fenomén. Igaz, ehhez előbb túl kell adnia szeretett mini luxusjachtján, ami nem nélkülözi az extrákat.

A teniszcsillag saját ízlését is beköltöztette a kis ladikba. Már a jacht elnevezése is beszédes, hiszen Beethoven névre keresztelte Nadal, a komolyzene iránti rajongása miatt. A hajó egyébként négy hálókabinnal rendelkezik és összesen nyolc vendéget képes vendégül látni – szóval családias hangulatban lehet szelni a habokat.

A központi kabin inkább egy lakosztálynak felel meg. Emellett VIP-szoba is emeli a jacht színvonalát és persze az árát is. A Monte Carlo Yachts által megálmodott és kivitelezett hajó óránként 50 kilométeres csúcssebességre képes. Érdekesség, hogy Nadal a jachtot 2016-ban vásárolta és most bárki átveheti a tulajdonjogot, potom 4.2 millió dollár ellenében. Megéri, nem?

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!