A Dobó SE kiválósága, Halász Bence miután kedden, a Gyulai Memoriálon nagyon értékes ezüstérmet szerzett, pénteken már a svédországi Gävlében, az U23-as atlétikai Európa-bajnokság kalapácsvető számának selejtezőjében szerepel majd.

 

 A székesfehérvári helyezésnek örültem, de az eredménynek, a távolságnak már nem, mert sokkal többre éreztem magamat hivatottnak és képesnek. Kicsit görcsös és stresszes voltam, emiatt nem igazán találtam a technikát. Szerdán reggel volt dobóedzésem, úgy érzem, sikerült összeraknom a mozgást, már nagyon várom a pénteki selejtezőt és persze a szombati döntőt, ahol szeretném megvédeni címemet – nyilatkozta weboldalunknak az EB-bronzérmes, már olimpiai kvótával is rendelkező 21 éves szombathelyi kalapácsvető.

Németh László és Németh Zsolt másik kiváló tanítványa, a 23 esztendős Gyurátz Réka a dél-olaszországi Nápolyba indult a székesfehérvári verseny után.

 

 

– A Gyulai Memoriálon elért 4. helyezéssel elégedett lehetek, de látva azt, hogy nem kellett volna sokkal nagyobb eredmény a jobb helyezéshez, kicsit sajnálom a versenyt. Remélem, hogy az Universiadén már jobb eredményt érek majd el – ezt még kedd este mondta el érdeklődésünkre a szombathelyi dobóatléta.

Azóta már tudjuk, hogy Réka szerencsésen megérkezett a dél-olasz városba, majd a selejtezőből az 1. helyen jutott a döntőbe, az eredménye 68.05 méter volt. Az Universiádán a női kalapácsvetés döntője pénteken 18.05-kor kezdődik majd.

Mi pedig mind Bencének, mind Rékának tiszta szívünkből drukkolunk majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!