Elképesztő sztorit közölt az IGN Hungary weboldala: egy 16 éves srácot kivettek a szülei az iskolából, hogy a Fortnite világbajnokságra gyakorolhasson. 

A büszke apuka és e-sportoló fia. Fotó: IGN Hungary

Jordan Herzog, egy amerikai tinédzser,  (akit a battle royale játékban Crimz néven ismernek) naponta 8-10, de néha 14 órát is gyakorlással tölt, apja, David pedig ezt kitörő lelkesedéssel finanszírozza.

A lelkes apuka összesen 30.000 dollár (durván 9 millió forint) értékben vett neki videojátékos felszereléseket, a családi nyaralásokat elnapolta, hogy ne zavarja meg a fia felkészülését, plusz még egy Maseratit is vett neki, amelynek rendszámtábláján a fiú játékban használatos felhasználói neve olvasható.

A gondviselő tehát nem bízta a dolgot a véletlenre, elmondása szerint – igaz kicsit betegesen hangzik, de – “erre tenyésztette ki” a srácot, már három éves korában kontrollert nyomott a kezébe, hét évesen profin ment neki a Halo, 12 éves korában pedig már elindult és pénzt is nyert helyi bajnokságokon.

Na persze érte is kritika a férfit, aki nem az ideális modell szerint nevelte a gyermekét, de szerinte csak azért, mert videojátékokról van szó, bezzeg ha nem e-sportoló lenne, hanem csak simán sportoló, akkor nem szólná meg érte senki. A fiú eddig 60.000 dollárt keresett videojátékokkal, tavasszal pedig bejutott a Fortnite világbajnokságára, amelynek döntőjét július 26. és 28. között fogják megrendezni. Itt 3 millió dollár lesz a fődíj.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!