Márkus József nevével már nem először találkozhatnak a honi sportbarátok, hiszen a tehetséges fiatalember kiváló eredményeket ért el gyors-, és görkorcsolyában. Ezt követően edzőként és személyi trénerként bizonyított, legutóbb pedig hókorcsolya versenyszámban szerzett világkupa ezüstérmet. A sokoldalú szombathelyi fiatalember ezúttal egy nagy lehetőség kapujába ért, amely meghatározó lehet a világ sportolóinak és beteg gyermekeinek számára is.

Egyre többször találkozhatunk a kannabidiol azaz a CBD kifejezéssel. Sokan tévesen azonosítják a kannabisz egy másik pszichoaktív hatóanyagával a THC-vel, azonban a hiányos ismeretek miatt pont a jótékony tulajdonságairól nem hallottak sokan. Külföldön már évek óta kutatják, sőt használják a fitokannabinoidokat (növényi eredetű kannabionidok), amely orvosi, egészségügyi és sportolási célokra is kiválóan alkalmas lehet. S hogy mi köze az eredményeiről híres egykori korcsolyázónak, személyi edzőnek a kannabisz kivonatokhoz, ezt inkább árulja el ő maga.

A tudományos oldaláról kezdjük a beszélgetésünket, hogy minden kétséget eloszlassunk a kétkedőkben…

– A kannabidiol, röviden CBD molekula legnagyobb mennyiségben a Cannabis sativa növény virágzatában fordul elő. Sokan – tévesen – egyből rásütik a kábítószer jelzőt. A CBD az emberi szervezetre nem káros, sőt az emberi szervezet is előállít elő hasonló molekulákat, melyek az úgynevezett endokannabinoid rendszeren keresztül fejtik ki hatásukat. Nem okoz függőséget, nincsenek súlyos mellékhatásai és nem lehet  halálosan túladagolni, egyszóval biztonságban alkalmazható.  Számos élettani funkció és szerv működését befolyásolja, ilyen például az idegrendszer, vagy az immunrendszer. Egyre több kutatás számol be arról, hogy kiválóan hasznosítható az élet több területén – így az egészségmegőrzés és a sportsérülések kezelésében is hatékony természetes megoldást nyújthat. Pszichoaktív hatása nincs, sőt a THC egyes mellékhatásait képes csökkenteni. Azt megjegyezném, hogy a kannabisz összes hatóanyagának együttes jelenléte mellett képes elérni a legnagyobb hatást a szervezeten belül. A különféle CBD termékekben csak minimális THC tartalom engedélyezett, melyek törvényben korlátozott határértéke országonként eltérhet, de minden esetben  a pszichoaktív határérték alatt: Magyarországon a 0.2 %, Ausztriában 0,3%, míg Olaszországban 0.6%.

Ha jól értelmezem, akkor a kábítószer jelzővel inkább a THC-t lehetne illetni?

– Nagyon leegyszerűsítve igen, mert a THC pszichoaktív, stimuláns vegyülete miatt világszerte törvényi tiltás vonatkozik rá. Akinek a vérében, vizeletében rábukkannak ak’r kis mennyiségű THC-re, kemény eltiltásra számíthat, a büntetőjogi felelősségről nem is beszélve. Sok sportolónak hosszú kihagyás jutott a szer használata miatt, de akadt olyan eset is, amikor karrierek törtek ketté.

Az előítéletek dacára, mely területen lehet átütő sikereket elérni vele?

– Érdekesség, hogy Izraelben már klinikai tesztek sorozatával támasztották alá a betegek beszámolóin alapuló „mítoszokat”, illetve célzott rákkutatásban értek el áttörő sikereket. A kanadai illetve az egyes amerikai államok kannabisz legalizációs programjainak köszönhetően fellendültek a kutatások a nyugati országokban, melyekre pont azért van szükség, mert a CBD több területen is megoldást nyújthat, mind a betegek, mind a sportolók számára. Igazából megoldás lehet mindenkinek, aki tenni szeretne az egészségéért, a környezetért. A lényeg, hogy a különféle kannabisz termékek megfelelően alkalmazva, számos területen kifejthetik pozitív hatásaikat, legyen szó CBD olajról, vaporizátorról, rágóról, krémről, balzsamról, kristály koncentrátumról, orrsprayről és még sorolhatnám a különféle termékeket. Elsődleges célunk ezen termékek felhasználásának megismertetése és elfogadtatása a magyar lakosság számára.

Sportolók esetében mivel másabb a CBD termékek alkalmazása?

– Az élsportolóknál kulcsfontosságú az egészségünk megóvása vagy épp az esetleges sérülésekből való gyógyulási idő csökkentése és a felépülés folyamatának elősegítése. Persze meg kell őket tanítani, hogy milyen termékeket hogyan érdemes használni, melyek egyelőre saját tapasztalatokon alapszanak leginkább. Elvégre, mint korábban említettem a karrierjüket kockáztatják, ha nem megfelelő helyről szerzik be a készítményeket, akkor könnyen jöhet a kellemetlen felismerés, ha egy WADA-ellenőrzés pozitív mintát mutat. Szeretném kihangsúlyozni ismét, a CBD nincs a tiltólistán 2018. január 1-ről, ellenben a THC-vel, amely pszichoaktív anyagnak minősül, és továbbra is tiltott hatóanyag.

A sportszakma mellett mely területen várhatóak további eredmények?

– Az egészségmegóvás, megőrzés kulcsfontosságú és sokkal több embert is érint. Nem mehetünk el az életminőség kérdése mellett sem, főleg a magyarok jelenlegi egészségállapota miatt sem, amelyen szintén változtathat a CBD. Az autizmus és az epilepszia területein is remek eredményekről számolnak be egyes laboratóriumi vizsgálatok. (bővebben a https://orvosikannabisz.com on olvashattok). Szóval egy nagyon sokoldalú vegyületről van szó, amelyet több területen is lehet hasznosítani. Nagyon gyerekcipőben jár a dolog világ szinten, ezért tartanám fontosnak, hogy mi magyarok legyünk az elsők között, akik megkezdik a hivatalos kutatásokat, és eredményeket tudnak felmutatni a sport terén történő alkalmazásban.

Egy egykori szombathelyi sportoló mit tehet ebben az ügyben?

– Szerencsére azt mondhatom, hogy nem egyedül kell dolgoznom ezen, hiszen a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesülettel karöltve tevékenykedhet a Cannabis for Life csapata, ezenfelül számos szaktekintély csatlakozott a munkánkhoz. A mi szerepünk értelemszerűen az egészségfejlesztést és a sportteljesítmény fejlődését célzó kutatások koordinálása, az eredmények kiértékelése és publikálása lesz, hogy minél előbb elérjük a nagy áttörést. Addig is szeretnénk információkkal ellátni az oldalra látogatókat mind a törvénykezés mind a felhasználási lehetőségek tekintetében.

További információk a téma kapcsán weboldalon és facebookon.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!